Április 21-én 18.00 órai kezdettel, a nagybányai Városi Színházban! A Harag György Társulat bérletes elõadása!
Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire – nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.
Vajon Caragiale volt látnok, vagy a társadalom tart ugyanott, mint 130 évvel ezelőtt....?
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek