Kihalóban levő szokást elevenítettek meg Hosszúmezőn a Búzavirág Dalcsoport tagjai. A községben legalább négy éve nem csendült fel májusi szerenád a leányos és asszonyos házak ablakai alatt. Idén azonban a Búzavirág Dalcsoport férfi tagjai R. Fekete Lajos polgármester bíztatására, több leányt és feleséget tettek boldogabbá az éjjeli szerenáddal.
Néhány férfiból álló csoport indult idén újra el Hosszúmezőn éjjeli szerenáddal köszönteni a község asszony népét, tudtuk meg Nagy Jácint hosszúmezői tanácsostól. A tanácsos elmondása szerint, a hosszúmezői férfiakból verbuválódott csoport, ezzel első sorban a lányokat és feleségeket szeretné megörvendeztetni, de nem utolsó sorban újra elevenné tenni azt a régi szép szokást, amikor május első éjszakáján dalokkal, nótákkal indultak el a legények és férfiak köszönteni a község leányait és asszonyait.
Hosszúmezőn még élő szokás, hogy leányos házak kapujára, feldíszített nyárfaágat (májfa – szerk. megjegyzése) kötnek a leánynak udvarló legények. Az éjszaka leple alatt felkötött májfák száma és nagysága, jelzi az udvarló legények számát és elszántságát, valamint a leány iránt tanúsított komoly szándékot is.
(ehirmondo.ro)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek