Azok, akik az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamába, Svájcba, illetve az Egyesült Királyságba utaznak, ismét kérvényezhetik az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiállítását. A kártyák nyomtatását egy időre felfüggesztették, ezalatt az igénylők ideiglenes pótigazolást kaptak.
„A nyomtatás újraindítása lehetővé teszi, hogy a biztosított személyek ismét a megszokott formában igényelhessék az Európai Egészségbiztosítási Kártyát. Javasoljuk, hogy a kérelmet időben nyújtsák be, hogy a dokumentum még az utazás előtt megérkezzen” – tájékoztatott Adrian Mădăras, a Máramarosi Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója.
A kártya kiállítása ingyenes, és lehetővé teszi, hogy tulajdonosa ideiglenes külföldi tartózkodása során igénybe vegye az orvosilag szükségessé váló egészségügyi szolgáltatásokat, ugyanazon feltételek és díjszabás szerint, mint az adott ország biztosítottjai.
A kártyát a kérelem számítógépes rendszerben történő nyilvántartásba vételétől számított hét munkanapon belül állítják ki. Amennyiben az utazás hét munkanapon belül esedékes, és a körülmények ezt indokolják, a biztosított személy ideiglenes pótigazolást igényelhet, amely ugyanazokat a jogosultságokat biztosítja.
A kártya a kiállítás dátumától számított két évig érvényes. Kizárólag az ideiglenes külföldi tartózkodás során szükségessé váló egészségügyi ellátásokra terjed ki, nem fedezi azonban a tervezett külföldi gyógykezeléseket, a magánegészségügyi szolgáltatásokat, a mentési mûveletek vagy a hazaszállítás költségeit. Egyes országokban önrész vagy más hozzájárulás fizetése is szükséges lehet, az adott állam biztosítottaira vonatkozó szabályoknak megfelelően.
Pongrácz Panni
SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL Üdvözlöm! Legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL Üdvözlöm! Legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek