Reklam
2026. szeptember 26., szombat Jusztina napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Véget ért a nyári tábor a máramarosszigeti Hollósy Házban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Idén is megtartotta hagyományos nyári táborát a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Az eddigiekhez hasonlóan a gyermekek néptáncoltak valamint kézműves foglalkozásokon vettek részt. A táborban több mint negyven, 3 és 18 év közötti gyermek és fiatal vett részt, amelynek idén is a Hollósy Ház adott otthont.


A tábornak két csoportja volt. A 3-11 évesek néptáncoltak, mozgásfejlesztő gyakorlatokat végeztek, de felelevenítették a régmúlt idők gyermekjátékait is. Ezt követően kézműves foglalkozásokon vettek részt a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület kézműveseivel.

A gyermekek régi mesterségekkel ismerkedtek meg. Nádból és papírból kosarat, képkeretet, pillangót valamint edényalátétet fontak, üvegből gyertyatartót, kagylóból kisállatot készítettek, csuhéból virágcsokrot kötöttek, de kőre is festettek. Szünetekben népi ügyességi játékokat próbálhattak ki, mint például a gólyalábakat vagy a billegőket.

A tábor nagy csoportjában az egyesülethez tartozó SZIGET Táncegyüttes tagjai kalotaszegi táncokat tanultak.

A nyári néptánc és kézműves tábort a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alap támogatta.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL Üdvözlöm! Legális és megbízható hitelezőt keres? (...)

SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL SÜRGŐS HITEL 1 ÓRÁN BELÜL Üdvözlöm! Legális és megbízható hitelezőt keres? (...)

PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek