Tizennégyen haltak bele egy nap alatt a koronavírusba, egy nap alatt 1995 tesztet elvégezve 114 embernél mutatták ki a betegséget.
Egy nap alatt 14 halálos áldozata lett Magyarországon a koronavírusnak, így már 213-nál jár az elhunytak száma – közölte a járványügyi tájékoztató honlap.
114-gyel nőtt a koronavírussal diagnosztizált betegek száma, így már 2098 embernél azonosították be a betegséget. A valós szám a szakértők szerint is magasabb lehet ennél. Egy nap alatt 1995 tesztet végeztek el, összesen már 50 052-t, de hogy hány embert teszteltek, azt nem közölték.
Az összes diagnosztizált fertőzötthöz képest kimondottan magas, 10,1 százalékos a halálozások aránya – természetesen ez a szám is részben a kevés tesz miatt ilyen, valószínűleg jóval alacsonyabb lenne az arány, ha több tesztet végeznének.
Húszan gyógyultan távoztak a kórházból tegnap, így már 287-nél jár a gyógyultak száma.
Az aktív esetek száma - vagyis a most is betegeké, amit úgy kapunk meg, hogy az összes pozitív esetből kivonjuk az elhunytak és a gyógyultak számát – 52-vel, 1518-ra nőtt.
842 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 82-en vannak lélegeztetőgépen, 22-vel többen, mint egy napja. Az egy nappal korábbinál 68-cal kevesebben, 11 172-en vannak hatósági házi karanténban.
A pozitív tesztek több, mint felét, 1082-t Budapesten végezték el. Vidéken Pest megyében (293) és Fejér megyében (157) volt a legtöbb pozitív teszt.
(hvg.hu)
Komoly és megbízható hitelajánlat EMAIL: isabellemonica9@gmail.com Helló! Magánhitelező vagyok, aki a világ minden tájáról (Európa, Amerika, Ázsia) kínál kölcsönöket alacsony, 3%-os kamattal. Mivel pénzügyi területen dolgozom, 3000 eurótól 4 000 000 eur Komoly és megbízható hitelajánlat EMAIL: isabellemonica9@gmail.com Helló! (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek