Már gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb gyógyszert – erősítette meg a Richter az Index értesüléseit.
A RICHTER ÖT HÓNAP MEGFESZÍTETT MUNKA EREDMÉNYEKÉNT SIKERESEN MEGOLDOTTA A SÚLYOS STÁDIUMBAN LÉVŐ COVID-BETEGEK KEZELÉSÉRE JELENLEG LEGHATÉKONYABBNAK BIZONYULÓ REMDESIVIR HATÓANYAG SZINTÉZISÉT, MELYET SIKERESEN LE IS GYÁRTOTT
– erősítette meg az Index értesüléseit Beke Zsuzsa, a gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Ez a hatóanyag talán a legígéretesebb jelenleg, Donald Trump amerikai elnök is ezt kapta.
A remdesivir hatóanyaggal eddig legyártott gyógyszerek körülbelül 3000 kórházi beteg kezelését teszik lehetővé.
A remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát
– hangsúlyozta a portálunknak Beke Zsuzsa.
A SZEPTEMBERBEN MÁR MINŐSÉGELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATON IS ÁTESETT, ÉS ÍGY FELSZABADÍTOTT, INJEKCIÓ FORMÁBAN KISZERELT HATÓANYAG KÖRÜLBELÜL 260 KORHÁZI BETEG KEZELÉSÉT TESZI LEHETŐVÉ
– ezek már rendelkezésre állnak, beadhatóak a betegeknek. Hozzátette, hogy ezt a mennyiséget folyamatosan tudják növelni, ahogy haladnak a minőségellenőrzéssel. A még hátralévő klinikai vizsgálatok lebonyolítása viszont már nem a Richter feladata – tette hozzá.
A gyógyszergyár a kormánytól kapta megbízást márciusban és a fejlesztést is a kormányzat finanszírozza. A Richter a legyártott gyógyszereket átadja, azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek, így a gyógyszergyárnak ebből árbevétele nem keletkezik – hangsúlyozta az igazgató.
(index.hu)
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek