noi
2025. szeptember 09., kedd Ádám napja
árfolyam:
1 euro = 5.0716 RON
1 dollár = 4.3253 RON
100 forint = 1.2902 RON

A kormánypárt nyerte a lengyel választásokat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 45,8 százalékát szerezte meg, vagyis az exit poll-ban jelzettnél is nagyobb fölényre tenne szert az alsóházban - közölték Varsóban a vasárnapi parlamenti választások szavazatainak 71,9 százalékos feldolgozottsága alapján.


A hétfőn reggel közzétett részeredmény azonban feltehetőleg nagyobb arányú győzelmet mutat a PiS-nek, mint amilyet majd a végeredmény hoz, mert még nem érkeztek be a végleges adatok a nagyobb településekről, ahol a kormánypártnak általában kisebb a támogatottsága az ellenzéki pártokhoz képest. A második helyen befutó, fő ellenzéki tömörülés, a Polgári Koalíció (KO) eddig 25,5 százalékos támogatottsága tett szert. A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 11,9 százalékon áll. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre a szavazók 9 százaléka voksolt. Az ötszázalékos bejutási küszöböt az újabb részeredmények szerint is átlépte a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja), mégpedig a voksok 6,7 százalékával.

(transindex, mti)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)

hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek