Noileg
2025. május 08., csütörtök Mihály napja
árfolyam:
1 euro = 5.0991 RON
1 dollár = 4.4898 RON
100 forint = 1.2613 RON

Agresszívabban terjed a koronavírus-járvány, mint az influenza

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kínai kutatók szerint egy beteg több mint 2 embert fertőzhet meg rövid idő alatt, a vírus lappangási ideje pedig körülbelül 5 nap. A vírus már Tibetben is megjelent, egyelőre csak egy betegben mutatták ki a kórokozót. A kínai pénzügyminisztérium bejelentette: négymilliárd dollárnyi jüant (átszámítva körülbelül 1200 milliárd forintot) különítenek el a járvány elleni védekezésre.


A koronavírus okozta járvány lassabban terjed a szamárköhögésnél, vagy a TBC-nél, viszont valamivelgyorsabban a "szokásos" influenzánál- állapították meg kínai kutatók, amelyről a New England Journal of Medicine című amerikai orvosi hetilap is beszámolt.

A kutatók 425 koronavírustól megfertőződött beteg esetét vették alapul számításaikhoz, és arra jutottak, hogy egy beteg átlagosan 2,2 embert fertőz meg.Ez a hányad valamivel magasabb, mint a tipikus influenzánál, viszont jóval alacsonyabb, mint a koronavírus "rokonának" mondható SARS esetében. Annál 3-ra becsülték az egy ember által megfertőzöttek számát.

A koronavírus lappangási ideje a kutatók szerint átlagosan öt nap.

Jelentésükben kitértek arra is, hogy a január elseje előtt tüneteket mutató betegek több mint a fele kapcsolatban állt a ragály kezdőpontjának vehető vuhani halpiaccal. 

Egy nap alatt 38-cal emelkedett a halottak száma

Kínában igen súlyos a helyzet: egy nap alatt, szerda estére további 38-cal emelkedett a koronavírus okozta járvány halottainak száma, és Tibetből is jelentettek egy megbetegedést. Ott ez az első eset.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint eddig 170-en haltak bele a kórba. A bizonyítottan a koronavírustól fertőzött betegek száma kedd estéről szerda estére több mint 1700-zal, 7711-re nőtt. Közülük 1239 állapota válságos. A fertőzésgyanús eseteké 12 ezer felett van.

Kínán kívül több mint húsz országban van ,de összesen csak néhány koronavírusos beteg. Számuk összesen 70 körül van.

Dollármilliárdokat költ Kína védekezésre

Kína csaknem négymilliárd dollárnyi jüant (1200 milliárd forintnyi összeget) különít el a járvány elleni kiadásokra - jelentette be csütörtökön a kínai pénzügyminisztérium. A pénznek biztosítania kell a koronavírus terjedésének megelőzését, a járvány kordában tartását- áll a közleményben.

A pénzügyminisztérium leszögezte, a közigazgatás minden pénzügyi szintjén biztosítani kell, hogy finanszírozási gond ne akadályozza a járvány elleni intézkedéseket, ugyanakkor ésszerűbb gazdálkodást hirdetett.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)

KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)

HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek