A török hatóságok DNS-vizsgálattal azonosították a suruci öngyilkos merénylet elkövetőjét, aki egy húszéves török férfi, írta az MTI. A szíriai határhoz közeli városban hétfőn elkövetett merényletnek 32 halálos és több mint száz sebesült áldozata van, és a hatóságok azt gyanítják, hogy a támadás mögött az Iszlám Állam (IS) áll.
A szerdai török lapok szerint a robbantó neve Sejh Abdurrahman Alagez, és két hónappal ezelőtt csatlakozott az IS-hez.
A merénylő a zömmel kurdok lakta Suruc kulturális központjának kertjében robbantotta fel magát, ahol a Szocialista Ifjúsági Szövetség nevű szervezet háromszáz tagja gyűlt össze, hogy előkészítse utazását a Suructól mindössze 10 kilométerre lévő szíriai Kobaniba. A kurdok lakta Kobani sokat szenvedett az IS ostromától, a fiatalok az újjáépítésben akarnak segíteni.
A sajtó szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a suruci merényletnek van-e köze ahhoz a másik támadáshoz, amelyet a legjelentősebb törökországi kurd párt június 5-i diyarbakiri gyűlésén követtek el, és négy ember halálát okozták vele. A Hürriyet című lap úgy értesült, hogy a két merényletben használt pokolgép működési elve azonos volt, és hogy a két tettes ugyanazon a napon csatlakozott az IS-hez.
Ha valóban az Iszlám Állam szervezte meg ezeket a merényleteket, akkor az a dzsihadista szervezet törökországi jelenlétéről tanúskodik. Tisztségviselők azt gyanítják, hogy a merényleteket az Iszlám Állam bosszúból követte el azért, mert a hatóságok az utóbbi hónapokban őrizetbe vettek több mint ötszáz embert a szervezettel való együttműködés gyanújával.
index.hu
Kölcsön magánszemélytől csalás nélkül Váltókarancia melletti kölcsönök akár problémás ügyfeleknek is. Kölcsön (...)
scott Szüksége van kölcsönre? Személyi kölcsönök? Üzleti kölcsönök? Jelzáloghitel? (...)
hitel ajánlat Szüksége van kölcsönre? Személyi kölcsönök? Üzleti kölcsönök? Jelzáloghitel? (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek