Noileg
2026. augusztus 12., szerda Klára napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Az Iszlám Állam már vegyi fegyvereket is bevet

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az Aleppo melletti rakétatámadás során egy ember életét vesztette, tízen pedig megsebesültek. A helyiek azt mondták a Wall Street Journalnek, hogy az Iszlám Állam vegyi ágenssel töltött lövedékekkel lőtte Marea városát.


Az IS zászlója alatt harcoló erők 50 lövedéket lőttek ki a Marea nevű városra még péntek éjszaka. Az Aleppótól 25 kilométerre fekvő város lakói az amerikai lapnak a támadás után azt nyilatkozták, hogy a becsapódó lövedékek közül néhány vegyi anyagot tartalmazott. Nem ez az első alkalom, hogy az IS-t vegyi fegyverek bevetésével vádolták.

A sebesültek sérüléseit megvizsgálva sz orvosok először repeszek okozta sebekről számoltak be, de később többen olyan tüneteket mutattak, melyeket vegyi fegyverek okozhatnak. A mareai kórház dolgozói a sajtónak azt nyilatkozták, hogy a sebekből orrfacsarú bűz áradt. Órákkal a támadás után számos beteg, köztük egy kisgyerekes család is heves hasmenésről, fulladásról, bőrirritációról és vörös, állandóan könnyező szemekről számolt be.

A súlyosabb eseteknél a beteg testét nagy, összefüggő, vörös hólyagok borították be, őket a szomszédos Törökország jobban felszerelet kórházaiba kellett átszállítani. Az egyelőre nem világos, hogy a támadásban életét vesztő férfi halálát egy repesz, vagy a vegyi anyag okozta. Az Iszlám Államot egy háten bekül másodjára vádolják meg vegyi fegyverek bevetésével, elsőként az USA hadserege pedzegette, hogy észak-Irakban mustárgázzal támadták a kurdokat.

Úgy látszik azok a pletykák és félelmek amiket korábban emlegettek az Iszlám Állammal kapcsolatban, azaz hogy Irakban és Szíriában nagy mennyiségű vegyi fegyvert zsákmányoltak, igaznak bizonyultak.

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Finanční služby pro celou ČR Finanční služby pro celou ČR Rychlé a spolehlivé finanční služby pro celou Českou (...)

NEM BANKHITEL AJÁNLAT Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

NEM BANKHITEL AJÁNLAT Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek