noi
2025. szeptember 08., hétfő Mária napja
árfolyam:
1 euro = 5.0787 RON
1 dollár = 4.3463 RON
100 forint = 1.293 RON

Az Iszlám Állam teljes megsemmisítését tervezik

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

John Kerry amerikai és Philip Hammond brit külügyminiszter csütörtökön Londonban megrendezi az Iszlám Állam elleni harcra szerveződött koalíció tagállamainak találkozóját, közölte az MTI.


A külföldi zsoldosok ügyét is megtárgyalják

Hammond a Daily Telegraph című londoni lappal közölte, hogy a találkozó fontos lehetőség lesz az eddig elért eredmények megvonására. A brit külügyminiszter szerint a Lancaster House-ban rendezendő találkozón döntést hoznak arról, hogy mit kell még tenni a dzsihadista szervezet teljes megsemmisítése érdekében.

Az AFP hírügynökség szerint a találkozó napirendjén öt kérdés szerepel majd: szó lesz az Iszlám Állam soraiban harcoló külföldi zsoldosokról, a szervezet elleni katonai kampányról, a szervezet pénzforrásairól és kommunikációjáról, illetve a térségbe irányuló humanitárius segélyekről.

Szombaton sokkoló felvételeket tett közzé az Iszlám Állam az interneten, a képeken többek között két meleg férfi kivégzése látható, akiket egy magas épületről taszítottak a halálba, a bámészkodó tömeg szeme láttára. Egy másik fotón egy házasságtöréssel vádolt nőt köveznek halálra. További képeken két tolvajt feszítenek keresztre, majd lövik őket közvetlen közelről fejbe. 

Elengedtek 200 jazidi foglyot

Vasárnap kurd katonai illetékesek szerint 5 hónapi fogva tartás után az Iszlám Állam elengedte legalább 200, a jazidi kisebbséghez tartozó foglyát Észak-Irakban. Többnyire idős, beteg foglyokról van szó, akik hátráltathatták a szélsőséges csapatok mozgását. Sirko Fatih pesmerga tábornok, az északi Kirkuk város kurd erőinek parancsnoka szerint csaknem mindegyik kiszabadult rossz egészségi állapotban van, és a bántalmazás és elhanyagolás jeleit mutatja. Vannak köztük kisgyerekek is.

A dzsihadisták Tell-Áfár városában tartották fogva a jazidiakat, miután tavaly nyáron elfoglalták az észak-iraki várost. Most szombaton a kurd regionális székhely, Erbíl közelében lévő Hazer-hídnál hagyták magukra a foglyokat, és azóta a kurd hatóságok hallgatják ki őket - mondta Fatih.

Valószínűleg túl sokba került az etetésük és a gondoskodás róluk

- vélekedett a tábornok.

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


ff
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)

hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
ff
banyavidek