Noileg
2026. április 28., kedd Valéria napja
árfolyam:
1 euro = 5.8770 RON
1 dollár = 655.5406 RON
100 forint = 0.0252 RON

Kiakadt az ENSZ Szíria miatt

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az ENSZ és egy nemzetközi segélyszervezetekből álló szövetség közös jelentésében azzal vádolja a nemzetközi hatalmakat, hogy cserbenhagyták a szíriai konfliktus civil áldozatait. Szíriában humanitárius katasztrófa fenyeget.


Stephane Dujarric, az ENSZ főtitkárának egyik szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy a nagyhatalmak saját érdekeiket a háború befejezésének fontossága elé helyezték.

A szóvivő arra a jelentésre reagált, amelyben több humanitárius segélyszervezet is az ENSZ BT-t bírálta a Szíriában kialakult helyzetért. A dokumentum szerint a szíriai lakosság 2014-ben a konfliktus eddigi legszörnyűbb évét volt kénytelen elszenvedni. 

Dujarric elmondta, hogy az ENSZ még mindig hisz a konfliktus politikai megoldásában, és egységes fellépésre szólítja fel a nemzetközi közösséget. A szóvivő megjegyezte, értek el valódi sikereket is Bassár el-Aszad rezsimje vegyi fegyvereinek leszerelésével, és humanitárius segítséget is nyújtottak Szíriának. A helyzeten azonban csak rontott a háborúzó felek fegyverrel való ellátása. Az ENSZ szóvivője a politikai akarat hiányának tudja be, hogy eddig nem sikerült előrelépéseket tenni a konfliktus lezárását illetően.

Ezen a véleményen a több humanitárius szervezet által készített „The Failing Syria" jelentés is, melyben azt írják, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tizenöt tagja nem növelte a közel-keleti országnak nyújtandó támogatásokat és nem tett semmilyen erőfeszítést a konfliktus enyhítésére. 

„Az a keserű valóság, hogy az ENSZ BT nem hajtotta végre az általa hozott határozatokat"

- mondta Jan Egeland, a Norvég Menekültügyi Tanács főtitkára. A konfliktusban szemben álló felek nem vették figyelembe az ENSZ BT követeléseit, nem védték a civil lakosságot és a segélyekhez való hozzáférésüket sem javították - tette hozzá Egeland.

Humanitárius katasztrófa fenyeget Szíriában.

Humanitárius katasztrófa fenyeget Szíriában.
Reuters

 

 

Tavaly három ENSZ BT-határozatot fogadtak el. Ebből az egyik a civilek elleni támadások beszüntetésére irányult, egy másik a segélyek növelésére, a harmadik pedig engedélyezte, hogy az ENSZ fellépését Szíriában a damaszkuszi kormány beleegyezésének hiányában is.

A szíriai háború számokban:

- A háború kezdete óta 220 ezer ember vesztette életét 

- 2014 volt a legvéresebb év a konfliktusban: 76 ezer ember halt meg 

- 4,8 millió rászoruló él a nehezen elérhető térségekben 

- 5,6 millió gyerek szorulna anyagi vagy egyéb támogatásra, a szám harmadával nőtt egy év alatt 

- 1,6 millió fiatal nem jár iskolába

nol.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Kölcsön magánszemélytől csalás nélkül Váltókarancia melletti kölcsönök akár problémás ügyfeleknek is. Kölcsön (...)

scott Szüksége van kölcsönre? Személyi kölcsönök? Üzleti kölcsönök? Jelzáloghitel? (...)

hitel ajánlat Szüksége van kölcsönre? Személyi kölcsönök? Üzleti kölcsönök? Jelzáloghitel? (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek