noi
2025. szeptember 10., szerda Nikolett, Hunor napja
árfolyam:
1 euro = 5.0737 RON
1 dollár = 4.3122 RON
100 forint = 1.289 RON

Kilenc halottja és ezer sérültje van a japán földrengésnek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kilencre nőtt a csütörtöki dél-japáni földrengés halálos áldozatainak száma, és a legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 950 sérültet szállítottak kórházba, közülük 53-nak súlyos az állapota - közölte az NHK japán állami televízió.


A korábbi hírek még három halottról és száznál több sérültről szóltak.

Csütörtökön, pár órás eltéréssel két erős földrengés rázta meg Japán déli részét. Az első földmozgás a Richter-skála szerinti 6,5-ös fokozatú volt. Az amerikai földtani intézet jelentése szerint epicentruma a Kjúsú szigetén lévő Kumamoto várostól 11 kilométerre volt. A földrengést több utórengés követte, köztük egy 6,4-es erősségű.

A japán meteorológiai szolgálat péntek reggeli sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy összesen száznál több utórengés volt, és továbbiak várhatók még.

Az első rengés epicentruma mindössze 120 kilométerre volt a jelenleg egyetlen működő japán atomerőműtől, a szendai létesítménytől. A 2011. március 11-én történt földrengés következtében kialakult hatalmas szökőár után - amely súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva - Japánban leállították mind a 48 még működő atomreaktort.

Kumamoto prefektúrában 16 ezer háztartás maradt áram nélkül, és 38 ezerben szünetelt a gázellátás. Omlásveszély miatt kimenekítették egy kórház 177 betegét. Összességében 44 ezer embert költöztettek ki, mintegy ötszáz iskolában és állami intézményben nyújtottak nekik ideiglenes menedéket. A rengések miatt leomlott a 17. századbeli kumamotói vár fala, és komoly károk keletkeztek a tetőszerkezetében is.
 

A legnagyobb károk a 34 ezres Masiki városkában keletkeztek. Legfrissebb jelentések szerint húsznál több épület dőlt össze, de több embert sikerült élve kiemelni a romok alól.

A túlélők felkutatásában mintegy ötezer katona, rendőr, tűzoltó és mentős vesz részt.

hirado.hu

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)

richardcosmos5@gmail.com Sürgős hitel ajánlat. Tanúsítvánnyal rendelkezünk a következő típusú kölcsönök (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek