no
2024. május 10., péntek Ármin napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kormánydöntés: kerítés épül a magyar–román határon is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet lépett életbe Bács-Kiskun és Csongrád megyében.


Ideiglenes biztonsági határzár épülhet a magyar–román határszakasz egy részén is, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdettek Bács-Kiskun és Csongrád megyében – ezekről beszélt tegnap Szijjártó Péter külügyminiszter, Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó.

A kormány a magyar–román határon, a magyar–szerb–román hár­mas­határtól ésszerű távolságig húzódó határzár megépítésének előkészítéséről döntött – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A román külügyminisztérium erre közölte, politikai szempontból, az európai szellemiség alapján nem helyes lépés az Európai Unió stratégiai partnerségben levő két tagállama közé kerítést építeni.

Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó Kovács Zoltán kormányszóvivővel közös szegedi tájékoztatóján elmondta, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében. A miniszterelnöki főtanácsadó kifejtette, ezt a tegnaptól hatályos törvénymódosítás teszi lehetővé. 

A jogszabály alapján a migrációs válsághelyzetet akkor lehet elrendelni, ha a Magyarországra érkező menedékjogi elismerést kérők száma egy hónapban átlagosan a napi ötszáz, vagy két egymás utáni héten átlagosan a napi hétszázötven, avagy egy hét alatt átlagosan a napi nyolcszáz főt meghaladja. Emellett ez a speciális vészhelyzet léphet életbe akkor is, ha a tranzitzónákban tartózkodók száma egy hónap alatt túllépi az átlagosan napi ezer főt, két egymás utáni héten átlagosan a napi ezerötszáz, vagy az egy hét alatt átlagosan a napi ezerhatszáz főt.

Válsághelyzet ezen túl akkor is elrendelhető, ha a migrációs helyzet a települések közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyezteti. Ugyanígy válsághelyzetet hirdethetnek ki, ha a befogadóállomáson zavargás tör ki, erőszakos cselekmények történnek. 

Bakondi György elmondta, e feltételek fennállását vagy megszűnését az országos rendőrfőkapitánynak és a menekültügyi hatóság vezetőjének kell figyelemmel kísérnie s jeleznie. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet hat hónapig marad hatályban, de amennyiben a feltételek továbbra is fennállnak, az meghosszabbítható.

A miniszterelnöki főtanácsadó közölte azt is, a kormány kétszázmillió forinttal támogatja a migránshelyzet kezelésében részt vevő Magyar Vöröskeresztet, az Ökumenikus Segélyszervezetet, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Kifejtette, a bevándorlók Röszkén és Tompán nyújthatják be menedékkérelmüket. Itt regisztrálják a menedékkérő személyes adatait, ujjlenyomatokat és arcképfelvételt készítenek, és ezt rögzítik az uniós adatbázisban. A tranzitban tartózkodók ellátásáról a magyar állam gondoskodik. Amennyiben a menedékkérők ügyében huszonnégy órán belül nem születik döntés, a tranzitban kialakított szálláshelyekre kerülnek. Kérelmüket legkésőbb nyolc napon belül elbírálják, a határozat ellen két napon belül bírósági felülvizsgálatot lehet benyújtani. Elutasító döntés esetén a migránst visszaküldik Szerbiába, ez azonban nem tekinthető kitoloncolásnak, hiszen a kérelmező a tranzitban jogilag nem lépett magyar területre. A migráns a tranzitzónában nincs őrizetben, azt bármikor elhagyhatja.

Bakondi György tájékoztatott az aktuális helyzetről: a tompai tranzitzóna üres, Röszkén tegnap délutánig negyvennyolcan kértek menekültstátust. Eddig tizennyolc kérelmet utasítottak el, közülük tizenöt jogerőre emelkedett, hárman fellebbeztek. Tegnap délután négy óráig Csongrád megyében százhetvennégy határsértőt fogtak el, ellenük tiltott határátlépés bűncselekménye miatt eljárás indult. A miniszterelnöki főtanácsadó azt is mondta, a kísérő nélkül érkező kiskorúakat szakintézménybe, a különleges ellátást igénylő időseket, betegeket, kisgyermekes családokat a befogadóállomásokra szállítják, ügyükben a korábban megszokott eljárásban döntenek.

Kovács Zoltán kormányszóvivő arról beszélt, a kormány a kísérő nélkül érkező bevándorlógyerekek érdekében megnöveli a fóti gyermekváros kapacitását, és igénybe veszik Hódmezővásárhely segítségét, valamint a balatonőszödi volt kormányzati üdülőt is. Az elmúlt kilenc hónapban csaknem negyvenötezer tizennyolc év alatti gyermek nevében nyújtottak be menedékkérelmet, közülük nyolcezer-hatszáz volt kísérő nélküli. Eddig ötvenegy kiskorút részesítettek nemzetközi védelemben. Kovács Zoltán rámutatott, mi vagyunk az egyetlen ország, amely betartja a nemzetközi szabályokat. Szerinte ha minden ország így tenne, a jelenlegi bevándorlási helyzet nem állt volna elő.

magyarhirlap.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

dakany.endre@gmail.com Hitel ajánlat. E-mail: dakany.endre@gmail.com Szüksége van személyi kölcsönre, (...)

dakany.endre@gmail.com Gyors hitel ajánlat. Azonnali magánhitelek Üdvözlök mindenkit! Hitelnyújtási (...)

dakany.endre@gmail.com Gyors hitel ajánlat. Azonnali magánhitelek Üdvözlök mindenkit! Hitelnyújtási (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek