Noileg
2026. május 21., csütörtök Konstantin napja
árfolyam:
1 euro = 6.0467 RON
1 dollár = 651.1807 RON
100 forint = 0.0255 RON

Lecsaphat Irán az Iszlám Államra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Irán arra figyelmeztette az Iszlám Állam tagjait hétfőn, hogy nem nézné tétlenül az iraki síita szent sírhelyek elpusztítását, és fegyverrel is beavatkozna azok védelme érdekében.


Abdolreza Rahmáni Fazli, Irán belügyminisztere azt mondta: Haszan Róháni elnök az iráni kormány hétfői ülésén katonai csapást helyezett kilátásba az Iszlám Állammal szemben, ha a szélsőségesek kárt tennének a síita szenthelyekben.

Irakban található többek között az első és a harmadik síita imám, Ali és Huszein sírhelye is. A két néhai vallási vezető sírhelyéhez minden évben irániak milliói zarándokolnak el.

Az Iszlám Állam június eleje óta jelentős területeket foglalt el Irak szunniták lakta nyugati és északi részén, és ott szunnita kalifátust kiáltott ki. Korábban a szélsőséges szervezet harcosai több szenthelyet leromboltak azokon a településeken, amelyeket irányításuk alá vontak, és halállal fenyegették vagy elüldözték a vallási kisebbségek tajgait.

Szintén hétfőn bejelentették, hogy Irán külügyminiszter-helyettese kedden a szunnita Szaúd-Arábiába látogat, ahol egyebek mellett az iraki kérdésről egyeztet majd.

hvg.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Érdekli a tőkefinanszírozás? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, szerződéses kölcsönt, (...)

Érdekli a tőkefinanszírozás? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, szerződéses kölcsönt, (...)

Jelzálog és kölcsön egyben Szeretne saját lakásba vagy házba költözni? Szüksége van hitelre cél nélkül? Nálunk (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek