Messze vagyunk még az európai hadseregtől

Mindössze harmincfős, parancsnokságnak sem nevezik, sőt attól is tartózkodnak, hogy szervezetekre, intézményekre jellemző szavakat alkalmazzanak, amikor említik – ez az Európai Unió (EU) úgynevezett katonai tervezési és vezetési képességének (MPCC) „létesítménye”, melynek a felállításáról hétfőn döntöttek az EU külügy- és védelmi miniszterei Brüsszelben. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, bár elismerte, hogy „egyfajta büszkeséget” érez, amiért most sikerült a tagállamoknak ebben az évtizedeken át megosztó kérdésben egyezségre jutnia, azt azért sietett leszögezni, hogy „ez nem az európai hadsereg”.

Német katonai kiképző Maliban. Az Európai Unió így van jelen Afrikában (forrás: mno.hu)

Alávágna a NATO-nak?

Az óvatosság nem véletlen. Mint az a hírt közlő cikkekből kitűnik, a kérdés roppant ellentmondásos, a fősodrú véleményformálók jól érezhetően nem teszik magukévá a lépést, helyette inkább a régi mantrát ismételgetik, miszerint az unió védelmi képességeinek fokozott artikulációja gyengítheti a NATO-t, a transzatlanti köteléket. Rámutatnak, hogy a döntést megelőzően kelet-európai tagállamok – főként Lengyelország, de az Euronews Magyarországot is említi – szkeptikusan viszonyultak a felvetéshez, mondván, nem szabad alávágni az észak-atlanti szövetségnek, mert az a kulcsa az Egyesült Államok bevonásának, amely nélkül nem lehet szembeszállni az egyre inkább tettre kész Oroszországgal.

A híradások az aktuális ambíciószint szerénységét támasztják alá: hogy ez az új valami első lépésként az unió legjelentősebb katonai tevékenységét jelentő afrikai missziók, így a Maliban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és Szomáliában zajló irányítását végzi. Ezek tanácsadói és képzési feladatokat látnak el, elsősorban önvédelemre felkészítve a katonaságot és a civil lakosságot az iszlám szélsőségesek elleni harcban.

Politikai porhintés

Forrásaink azt hangsúlyozták ki, hogy nem szabad túlértékelni a lépést, annak ellenére, hogy annak legerősebb támogatói, például Németország védelmi minisztere, Ursula von der Leyen alig tudta leplezni lelkesedését, amikor arról beszélt, hogy ennek „már régen meg kellett volna történnie”. Rámutattak: egy harmincfős törzsről van szó, akik a bürokratikus terminológia szerint úgynevezett „helyfoglalók”, tehát az unió létező védelmi struktúráiból kerülnek ki, nem létszámbővítés eredményeként állnak munkába. Miként az unió tavalyi globális stratégiájának védelempolitikai részei, már ez is a britek kilépését, a brexitet követő természetszerű fejleményeként értékelhető: London eddig ugyanis szilárdan ellenállt minden ilyen lépésnek, arra kényszerítve az EU-t – például a boszniai misszió esetében –, hogy a NATO vezetés-irányítási struktúráit vegye igénybe.

A helyzetet a számarányok is jól szemléltetik: ha némi jóindulattal most azt mondjuk, hogy az EU-nak lett egy katonai parancsnoksága harminc fővel, akkor a NATO struktúráiban ugyanezzel alsó hangon mintegy nyolcezren (!) foglalkoznak jelenleg. Egyik informátorunk pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „olcsó” politikai lépésről van szó, mely „politikailag semmibe sem kerül”, ugyanakkor a döntéshozók el tudják hitetni az európai közvéleménnyel, hogy a migránsválságra, a terrorizmusra és az orosz fenyegetésre immár uniós válasszal is tudnak szolgálni.

Mindazonáltal tény, hogy a tervezési és vezetési képesség csírájának elültetésével a hétfői brüsszeli döntés megteremti az EU már eddig is létező készenléti haderejének, az uniós harccsoportoknak (EUBG) a bevethetőségét, aminek ez a hiányosság eddig elejét vette. Bennfentesek halkan azt is megjegyzik, hogy a lépésnek van egy alternatív értelmezése is, melyet nyilvánvalóan nem fognak nagy dobra verni: ez pedig az, hogy ha „Trump netán szétverné a NATO-t”, akkor az uniónak ne a nulláról kelljen egy műveleti vezetési struktúrát felépítenie, hanem „csak” a meglévő MPCC-t kelljen kibővítenie – ami így is gigászi feladat lenne –, úgy névben, mint tartalmában parancsnoksággá előléptetve.

(mno.hu)