Lavrov szerint Moszkva ezzel nem sértené meg a nemzetközi jogszabályokat.
Nem zárja ki az orosz külügyminiszter, hogy országa atomfegyvereket telepít Krím félszigetre.
Szergej Lavrov hétfőn tett ilyen értelmű nyilatkozatot az amerikai kongresszus mindkét házában a múlt héten elfogadott, Ukrajnát támogató törvényre reagálva. Az orosz külügyi vezető az Interfax hírügynökségnek adott exkluzív interjúban arra hivatkozott, hogy szerinte a Krím félsziget a nemzetközi jog értelmében sohasem volt atommentes övezet, hanem Ukrajna része volt, amely nem rendelkezett nukleáris fegyverrel.
Lavrov azt mondta, hogy a Krím egy olyan állam (nevezetesen Oroszország) része lett, amely az atomsorompó egyezmény aláírója, és a megállapodással összhangban birtokol is atomfegyvereket. A miniszter szerint Oroszországnak a nemzetközi joggal összhangban minden alapja megvan ahhoz, hogy úgy rendelkezzen saját legitim atomarzenálja felett, ahogyan érdekei diktálják.
Az orosz külügyminiszter az Ukrajnának adható katonai segítségnyújtást és további büntetőintézkedéseket lehetővé tevő amerikai jogszabályt törvénytelennek és Oroszországgal szembeni ellenséges lépésnek minősítette. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a törvény alkalmazása jelentős részben Barack Obama elnökön múlik.
Az orosz diplomácia vezetője azt is kijelentette, hogy országa az egyetlen, amely arra törekszik, hogy a szakadár donyec-medencencei területek: az úgynevezett donyecki és luhanszki népköztársaságok Ukrajna részei maradjanak.
magyarhirlap.hu
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek