Noileg
2026. május 21., csütörtök Konstantin napja
árfolyam:
1 euro = 6.0467 RON
1 dollár = 651.1807 RON
100 forint = 0.0255 RON

Porosenko: különleges státust kaphat Donyeck és Luhanszk megye

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A jövő héten a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely különleges státust biztosít a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a kormány szerdai kijevi nyílt ülésén.


Elmondta, hogy a harcok sújtotta két megye egyes régiói átmenetileg önigazgatási jogokat kapnának az ukrán állam részeként.

Az államfő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodásokban nincs szó Ukrajna föderalizációjáról, sem ukrán területek elidegenítéséről.

Porosenko az ukrán katonai hírszerzésre hivatkozva közölte, hogy az orosz csapatok java részét, mintegy 70 százalékát kivonták Ukrajna területéről. „Ez újabb okot ad a reményre, hogy van perspektívája a békekezdeményezéseknek" – jegyezte meg.

Az államfő bejelentette továbbá azt, hogy erőátcsoportosításokat hajtanak végre a terrorellenes műveletben részt vevő egységeknél az ország keleti részében. Hangoztatta, hogy ezt nem támadási szándékkal, hanem védelmi okokból teszik.

Közölte, hogy a tűzszünet múlt pénteki életbe lépése óta csaknem 700, a szeparatisták által fogságba ejtett ukrán állampolgár nyerte vissza szabadságát. Hozzátette, hogy a hét végéig még további ötszázan térhetnek vissza otthonukba. A múlt héten tárgyalóasztalhoz ültek a fehérorosz fővárosban Kijev, Moszkva, az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok, valamint az EBESZ képviselői. A találkozón megállapodás született a fegyvernyugvásról, valamint a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló felek közötti fogolycseréről.

Porosenko – utalva a legutóbbi NATO-csúcs eredményeire – kijelentette, hogy Ukrajna és a NATO együttműködése magasabb szintre került. Hozzátette, hogy Kijevnek több NATO-országgal sikerült kétoldalú alapon megállapodnia a haditechnikai együttműködés jelentős kiszélesítéséről.

A múlt heti walesi NATO-csúcson az a döntés született, hogy a szövetség nem küld fegyvereket, de tagállamai kétoldalú alapon szállíthatnak haditechnikai eszközöket Ukrajnának.

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök az ülésen sürgette a védelmi minisztérium modernizálását, hogy a katonai célokra elkülönített állami forrásokat hatékonyabban használják fel.

Az ülésen részt vevő Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök arról beszélt, hogy az állam egységét veszélyeztető „diverzánsok és provokátorok" már nemcsak keleten, de az ország minden régiójában jelen vannak. Figyelmeztetett rá, hogy az ország bármely területén történhetnek terrorcselekmények, amire fel kell készülnie az államvezetésnek.

Időközben a parlament honlapján megjelent közlemény szerint Porosenko elnök aláírta az Oroszországgal szembeni ukrán szankciókról augusztus 14-én elfogadott törvényt.

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Érdekli a tőkefinanszírozás? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, szerződéses kölcsönt, (...)

Érdekli a tőkefinanszírozás? Mindenféle kölcsönt kínálunk, például személyi kölcsönt, szerződéses kölcsönt, (...)

Jelzálog és kölcsön egyben Szeretne saját lakásba vagy házba költözni? Szüksége van hitelre cél nélkül? Nálunk (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek