Noileg
2026. augusztus 12., szerda Klára napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Saját pénzt akarna Barcelona

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A polgármester szerint élénkítené a gazdaságot a csak helyben elkölthető pénz.


Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona, és a város három kerületében kísérleti programot indít 2017-ben. Ada Colau polgármester a 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz megteremtését, amely szerinte előnyös lenne a város gazdaságának. A kísérleti programban a kis- és középvállalkozásként működő kereskedelmi cégek és sportszervezetek vennének részt. Ezek a különböző önkormányzati támogatásokat helyi pénzben kapnák, ahogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők is a fizetésük 30 százalékát.

 

Egyelőre nem tudni, hogy a barcelonai helyi pénzt miként fogják hívni, ahogy azt sem, hogy virtuális vagy valóságos készpénz lesz-e. A kísérleti programot két évre tervezik, sikere esetén 2019-től általánosan is bevezetnék a városban. A spanyol nemzeti bank, a Banco de Espana korábban a helyi pénzek bevezetése ellen érvelt, és azokat nemkívánatosnak minősítette a szabályozás és a felügyelet hiányára hivatkozva.

 

Barcelona polgármestere a helyi fizetőeszköz bevezetésétől a helyi gazdaság fejlődését reméli, mivel ez a pénz helyben marad, hiszen csak a városban költhető el.

vs.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Finanční služby pro celou ČR Finanční služby pro celou ČR Rychlé a spolehlivé finanční služby pro celou Českou (...)

NEM BANKHITEL AJÁNLAT Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

NEM BANKHITEL AJÁNLAT Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek