Az Apollo 13 1970-ben beállított rekordját adták át a múltnak magyar idő szerint hétfő este 8 előtt pár perccel. Megdöntötte az Apollo 13 rekordját az Artemis II küldetés legénysége: még sohasem járt ember olyan távol a Föld bolygótól, mint most – számolt be a The New York Times. A (...) olvasd tovább
Több mint fél évszázados várakozás ért véget itthoni idő szerint csütörtök éjszaka: hivatalosan is elstartolt az Artemis–2-küldetés, minek keretén belül 53 év után ismét emberek merészkednek a Hold közelébe. A NASA eddigi legerősebb hordozórakétája, a Space Launch System (SLS) brutális erővel emelte az égbe az Orion űrkapszulát és annak négyfős, történelmi jelentőségű (...) olvasd tovább
A tartalomból: A tartalomból: Könyv, kávé, közösség – három fontos pillér, ami összekapcsolódik Daray Erzsébet életében, amióta megnyitották Marosvásárhelyen az első szociális könyves kávézót. E havi címlaposunk angoltanár, (...) olvasd tovább
Egy kis ízelítő a tartalomból: „Fontos, hogy legyen valami a színházon kívül, amivel foglalkozik az ember. Fel kell töltődni, el kell távolodni ahhoz, hogy megértsünk bizonyos dolgokat” – egyebek mellett erről is beszélgettünk márciusi címlaposunkkal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház (...) olvasd tovább
Megjelent a februári Nőileg! Keressétek Erdély-szerte az újságárusoknál, vagy rendeljétek meg innen: magyarlapok.ro/noileg „Ha a színház tükör, akkor nem tükrözhet csak egy szeletet a világból. A jövő a fiataloknál van, és ahhoz, hogy értsd a világot, valamilyen (...) olvasd tovább
A jelenlegi tervek szerint már február első napjaiban elindulhat az Artemis-2 küldetés, melynek során négy asztronauta Hold körüli pályára áll az Orion űrhajóval. Több halasztást követően februárban most már tényleg elindulhat az Artemis-2 küldetés, mely több mint 50 év után az első emberes holdmisszió lesz. Ennek (...) olvasd tovább
A kudarccal is meg kell birkózni, mert ha nincs kudarc, akkor siker sincsen. Ehhez pedig néha rizikót is kell vállalni – vallja januári címlaposunk, aki sokoldalú tehetség: fogorvos, tetováló, kutató, de dolgozott DJ-ként, és graffitiket is készít kültéri falakra. Dr. Ledán Szendét sokan Dishyként ismerik, beceneve is valami ilyesmit hordoz: cuki és aranyos, de akivel (...) olvasd tovább
„Megszoktam azt gyerekként, hogy akkor jó, ha jó sokan vagyunk együtt, a nehézségek is könnyebben megoldódnak, megszelídül minden éle az életnek, az öröm is sokkal több” – meséli e havi címlaposunk, az énlaki unitárius lelkésznő, Mátéfi Timea. Mint fogalmaz, talán emiatt is szeret „olyan dolgokban égni, ami sokaknak örömet szerez, vagy leoldja a vállakról a nehézségeket.” (...) olvasd tovább
A hongkongi tűzoltók csütörtökön is folytatták a küzdelmet annak a heves tűznek az eloltásáért, amely felújítás alatt álló lakófelhőkarcolókat borított lángba, és amely a hatóságok szerint eddig 44 ember életét követelte. Több száz lakót továbbra sem találnak a kínai különleges közigazgatási területen. A szerdán délután, egy nyolc épületből (...) olvasd tovább
A kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks a forgatásokon híresen fegyelmezett. Ám amikor első regényének írásába kezdett, még neki is szüksége lett némi segítségre, hogy ne kalandozzon el a figyelme. Nem high-tech eszközökhöz nyúlt, hanem egy egyszerű, paradicsom formájú időzítőhöz — ez tartotta fókuszban az alkotás során. Mi ez a módszer, és hogyan válhat a mi titkos fegyverünkké is? (...) olvasd tovább
Marco Rossi szövetségi kapitány kijelölte keretét a világbajnoki selejtezők utolsó két mérkőzésére, amelyek Örményország és Írország ellen várnak a magyar labdarúgó-válogatottra. A kedden nyilvánosságra hozott névsorban két újonc is szerepel: a Debreceni VSC támadója, Bárány Donát, valamint a dunaszerdahelyi együttesben (...) olvasd tovább
Olyan államok is jobban állnak nálunk, mint Moldova, Albánia, Grúzia, Bosznia és Libanon. Nemzetközi összehasonlításban nagyon le van maradva Románia a mesterséges intelligencia felhasználásának tekintetében, derül ki a Microsoft AI Diffusion Report című tanulmányából. A hazai cégeknek mindössze a 15,3 százaléka alkalmazza a mesterséges intelligenciát, írja az economedia.ro. Ezzel (...) olvasd tovább
Van-e értelme kultúrával foglalkozni? – teszi fel a kérdést olykor magának e havi címlaposunk, Kányádi Orsolya, akinek a munkája, hogy a kulturális életben forgolódjon, és megmutassa élményeit másoknak, hétről hétre „csepegteti” a kultúrát tévében, rádióban. Csak közösségben tudsz kiteljesedni és beteljesíteni az életfeladatod – vallja (...) olvasd tovább
Nagy Lajos király nem örült túlzottan, amikor elnyerte a lengyel koronát, helyette édesanyja, Erzsébet kormányozta az országot. A középkori Magyar Királyság fénykorának számít I. Lajos uralkodása, nem véletlen, hogy az utókortól a király a „Nagy” jelzőt is megkapta. Köztudomású (...) olvasd tovább
Miután megfogalmazódott a politikai szándék az európai „drónfal” felépítésére, adódik a kérdés, hogy milyen eszközök és védelmi-, technológiai vállalatok kaphatnak szerepet a megvalósításban. Az iparág szereplői, így a Rheinmetall és a közepes vállalatok, mint az Alpine Eagle vagy a Nordyn Group, eltérő irányokat tanácsolnak, azonban egyetértenek, hogy a megoldásnak a meglévő (...) olvasd tovább
Az Újtusnádon született szobrászművész, divattervező komoly szakmai utat járt be: ő tervezte két alkalommal a román olimpiai válogatott formaruháját, és a nevéhez fűződik a Rozalb De Mura márka alapítása is. Miközben arra kerestük a választ, lehet-e egyensúlyt teremteni a divattervezés és a szobrászat között, szó esett sikerekről, belső vívódásokról, kihívásokról is. (...) olvasd tovább
John Clarke, Michel H. Devoret és John M. Martinis kapta 2025-ben a fizikai Nobel-díjat. Az elismerést a kvantummechanika terén elért eredményeikkel érdemelték ki. Az orvosi-élettani kategória után kedden a fizikai Nobel-díjat is kiosztotta a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. Az elismerést az elmúlt évhez (...) olvasd tovább
„Az ember nemcsak a munka, de mégis, hogyha különösen elkötelezett egy ügy iránt, akkor azért érdemes nagyon sok mindent feláldozni” – vallja e havi címlaposunk, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, kutató és kulturális menedzser. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője számára a magyar kultúra nem csupán hivatás, hanem maga az élet… „Kizárt, hogy az élet (...) olvasd tovább
A színész, rendező, fesztiválalapító 89 éves volt. Mielőtt Oscar-díjas rendező lett, Redford komoly kritikai és nézettségi sikert aratott a 60-as és 70-es években olyan filmekkel, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, az Ilyenek voltunk vagy A nagy balhé. 89 éves korában utah-i otthonában meghalt Robert Redford. 1936-ban Charles Robert Redford néven (...) olvasd tovább
„Olyan színház nincs a világon, amelynek hatására egyből 180 fokos fordulatot vesznek a dolgok. Ha egy mondatot, egy szót, egy hangsúlyt, egy helyzetet magával visz a néző, és már másnap másképp gondolkodik, az már eredmény” – véli e havi címlaposunk, a Csíki Játékszín Jászai-díjas színművésze, Fülöp Zoltán, akivel nem csak színházról, de elmúlásról és az itthon (...) olvasd tovább
Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)
MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt (...)
MAGÁNHITELT KERES? MAGÁNHITELT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle kölcsönt (...)
adj fel hirdetést