k rmdsz
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

14. TIFF: medencébe és az egyetemi kampuszba is beköltözik a filmfesztivál

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A versenyfilmek idén mind közönségbarátak, és lesz sok fekete komédia is a "depis filmek" mellett. Több mint 220 filmmel, új helyszínekkel és kísérőprogramokkal jelentkezik idén a 14. TIFF. A fesztivál díszmeghívottja Nastassja Kinski színésznő lesz.


Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, nagyon komplex kiadás lesz az idei, a filmes programban pedig olyan országok is képviselve vannak, amelyek korábban nem, pl. Mauritánia, Koszovó vagy az Egyesült Arab Emírségek. 

Az új helyszínek között van a Majakovszkij utcai filmraktár, amelynek megmentésére a tavalyi fesztivál alatt szerveztek crowdfunding-kampányt, tavaly ősszel pedig részben meg is nyitották. Most ingyenes családi programok, koncertek és vetítések is lesznek itt. A fesztivál a TIFF Campus című rendezvénysorozattal idén beköltözik a Hasdeuba is, ahol az egyetemisták (és persze nem csak) három napon át nézhetnek filmeket, majd hallgathatnak koncerteket (RotFront, The Toasters, Roa, Golan, CTC, Fantome, AFO), szintén ingyen. A Sapientián idén nem lesznek vetítések, helyette ismét lesznek a Iulius Mall-beli Cinema Cityben – a csere csak azért történt, mert a Sapientia termét túl sokba került volna felszerelni. 

Mihai Chirilov művészeti igazgató kiemelte, hogy idén lesz sok vígjáték, mivel többször is felrótták már nekik, hogy túl sok a sötét, “depis” film; ugyanakkor ezek “értelmes” vígjátékok lesznek, és szerepel a programban több fekete komédia is. A versenyfilmekről elmondta, ha most megkérdeznék, melyiket tartja esélyesnek a közönségdíjra, nem tudná, mivel mindegyik közönségbarát alkotás, nem szigorúan “fesztiválfilmek”. A főtéren, a szabadtéri vetítéseken is sok a közönségfilm, és Chirilov külön kiemelte a The Bélier Family c. francia filmet, valamint a Messit. 

A What's Up Doc? dokumentumfilmes szekcióban a The Look Of Silence-t emelte ki, amely ritkaság a dokumentumfilmek között: a TIFF-en két évvel ezelőtt vetített The Act Of Killing folytatása, amely ezúttal az áldozatok szemszögét mutatja meg. A román filmnapok programjából a korábbi közleményben is hangsúlyozott független horrort ajánlotta.

transindex.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek