k rmdsz
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

A jövő? Már ott lapul a zsebeikben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az idén ötödjére megszervezett Smartmobil konferencia előadásain hazánk szórakoztatóipara és startupos közösségének jövője is téma volt, a megszólalók szerint ezeken a területeken Magyarország (is) óriási fejlődés előtt áll. Volt itt ex-pénzügyminiszter, 160 milliót érő bejelentés és áfacsökkentő ígéret is, de mindenekelőtt sok remek ötlet, amit már csak meg kell valósítani.


Ugyan az előadások többsége a mobil világgal ismerkedő és foglalkozó cégek munkatársai számára volt leginkább hasznos, a Smartmobil 2014 minden egyes prezentációja tartogatott némi érdekességet, hiszen Magyarország legnagyobb mobil technológiákkal és startupokkal foglalkozó konferenciájának központi témája a jövő volt. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az "okostelefonunkkal és tabletünkkel már mindenre képesek vagyunk" sablonszöveg tényleg az igazság netovábbja, de a VAM Design Center pódiumairól arcon csapott minket a technológia: az e felé vezető út legizgalmasabb része csak most kezdődik.

Ezután is havidíjért nézünk majd tévét, de teljesen máshogy, mint eddig

A szórakoztatóipar fejlődése volt az egyik legtöbb előadást kiérdemlő téma, legizgalmasabb területe pedig a televízózás, amely Megyeri Tibor, a Magyar Telekom termékfejlesztési és innovációs igazgatója szerint mindenhol ott lesz. Ahogy a nyugati trendek alapján látható, a TV bármikor és bárhol elérhetővé válik, ez pedig egy olyan országban különösen fontos, mint a miénk, hiszen hazánkban európai szinten is kiemelkedő a tévézésre fordítottt idő, tavalyi adatok alapján naponta 318 perc, ez pedig bőven felülmúlja az internetezés statisztikáit (209 perc).

A szakember elárulta: a következő években is havidíj fejében nézünk tévét, de teljesen más formában, mint eddig. "A számítógépeken, mobilokon és tableteken is elérhető, testreszabott on-demand tartalmak irányába kell mennünk" – mondta Megyeri, majd a közönségnek bemutatott néhány exkluzív képet a Telekom ezt megvalósító szolgáltatásáról, melyről azt mondta, hogy "itt van a zsebemben", utalva arra, hogy már tesztelik. Ne csodálkozzunk tehát, ha hónapokon belül meg is érkezik. Már csak azért is, mert a hazai szolgáltatókat az idő is sürgeti, ugyanis a piaci pletykák alapján Megyeri szerint Magyarországon akár egy éven belül is elérhető lesz a Hulu, vagy a legsikeresebb példaként emlegetettNetflix.

A zeneipari trendek már hazánkat is elérték, köszönhetően a Spotify bevezetésének, a Deezer pedig ahogy több másik országban, úgy a Telenor révén itthon is mobilcéggel kötött megállapodást. A deezeres Horváth Szabolcs szerint a már évi 1 milliárd dollárt termelő streaming alapú lejátszók azért sikeresek, mert valóban a jelenlegi értékükön kezelik a zenét. Terjeszkedési szándékukról mindent elmond, hogy például a Spotify 55 országban érhető el, ebből 38 tavaly csatlakozott. A szolgáltatás ráadásul már az autókba is bekököltözne, egyre többen pletykálnak egy hamarosan hivatalossá váló megállapodásról a Volvoval. Az alapszolgáltatás a Spotify és a Deezer esetében is ingyenes, a freemium modellé tehát a jövő. Pláne Magyarországon, ahol a fizetős lehetőségek árszintje még mindig magasnak számít, ráadásul az elektronikus fizetés gyerekcipőben jár, a tinédzsereket és huszonéveseket magába foglaló célközönség pedig még nem olyan fizetőképes, mint mondjuk Nyugat-Európában.

A digitális könyvek piacát tekintve is lemaradásban vagyunk, ahogy az Európai Unió egésze is, de ez már nem csak a felhasználókon múlik. Deák András, a Libri-Shopline üzletfejlesztési igazgatója szerint hazánkban több korábbi probléma megoldódott a területen, mint például az e-könyvek titkosításának bonyolultsága vagy az eszközellátottság szerény szintje. Az sem mellékes, hogy a kiadók, kereskedők és szerzők félelmei is kezdenek tovatűnni az új technológia kapcsán, hiszen egyre többen vallják: aki kimarad, lemarad. Az adózási feltételek viszont még mindig nem támogatják az elektronikus könyvek elterjedését, de a fizetésforgalmi szakember szerint 2015 januárjától az e-könyveket várhatóan a 27 százalékosról az 5 százalékos adózási kategóriába sorolják Brüsszelben, ami egy új korszak kezdetét jelentené.

Még mindig hívószó a startup

A startupok világáról is sok szó esett: az induló cégek kapcsán az "ökoszisztéma" kifejezés volt a sláger, amit például Amszterdam, New York, Koppenhága vagy Prága városa és vonzáskörzete képvisel. Egy ilyen startup fővárosnak álmodták meg Budapest is, de a konferencia során egyértelművé vált: Magyarország még gyerekcipőben jár a maga 92 startupjával és 43 befektetőjével. A hazai startup közösség viszont egyértelműen a fejlődés útjára lépett, egyik aktív tagja, Tar László pedig el is árulta, hogy a Szílícium-völgyhöz képest arányaiban nálunk kevesebb a web alapú, viszont jóval több a szoftveres startup, amit akár piaci előnnyé is kovácsolhatunk.

A konferencia egyik legjobb híre is azt mutatja, hogy a Prezi és Ustream után sorra jöhetnek az újabb nemzetközi sikerek. Magyarország legnagyobb kockázati tőkealap-kezelője, az AVEC Csoport a világon több mint 7,5 millió nyaktól lefelé bénult ember életét megkönnyíteni szándékozó NowTechnologiesszámára 100 millió, míg a fantasy sportjáték meghonosítója, a 27 országban is terjeszkedni kívánóStatzup céljai megvalósításához 60 millió forint támogatást ad. Mindezt Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, az AVEC Csoport akcelerátor programjának vezetője jelentette be. A szakember hangsúlyozta: a startup ökoszisztéma kiépülése a legkevésbé múlik a pénzen, sokkal inkább a tehetségen, a jó ötleten és a csapatok piachoz való alkalmozkodási készségén.

Ezeket az erényeket is figyelembe véve több startupot is elismertek a konferencián, hol tapssal, hol díjakkal. Az egyik legérdekesebb előadást például Le Marietta, a köztéri problémák megoldását segítő Járókelő alapítója tartotta, és elárulta, hogy hamarosan érkeznek az oldal mobilos alkalmazásai is. A honlapon látható, hogy közösségének köszönhetően már közel ezer kisebb-nagyobb budapesti gondot sikerült orvosolni, vezetője pedig pár éven belül azt szeretné látni, hogy a felhasználók szavaznak arról, mi készüljön közpénzből a városban.

Szokás szerint a Smartmobil rendezte a Microsoft Imagine Cup döntőjét, amit a RoboPhone nyert. Ez egy olyan mobillal irányítható robot, amelynek alkalmazása révén a gyerekek játékosan tanulják a programozás alapjait. A zsűri a szintén kicsiknek készült, hamarosan elérhető Tep alkalmazásnak ítélte a második helyet, amellyel egy virtuális állatot úgy lehet életben tartani, ha gazdája rendszeres testmozgást végez.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek