reg
2026. február 05., csütörtök Ágota napja
árfolyam:
1 euro = 5.9129 RON
1 dollár = 700.6082 RON
100 forint = 0.0257 RON

Alkoholizmus: több múlik a szülőkön, mint hinnénk

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A szüleik által alkohollal kínált kiskamaszok háromszor nagyobb valószínűséggel válnak erősebben ivó tinédzserekké 16 éves korukra, mint azok a kortársaik, akik nem kapnak otthon alkoholt - derült ki egy Ausztráliában megjelent nagyszabású tanulmányból.


A témában készített eddigi legnagyobb vizsgálat során az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetemen működő Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ szakemberei mintegy kétezer családban követték nyomon a szülők és a gyerekek alkoholfogyasztási szokásait több mint négy éven át.

A tanulmány vezető kutatója, Richard Mattick szerint sok szülő úgy véli, hogy ha megismerteti gyermekét az alkohollal, azzal rávezetheti őt a későbbiekben való felelősségteljes alkoholfogyasztásra és minimálisra csökkentheti a sérülések, az erőszak, a mérgezés, a kockázatos szexuális együttlétek és a jövőbeli alkoholproblémák kockázatát. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy a jó szándékú gyakorlat hatására a gyerekek nem mérsékelten isznak, hanem épp ellenkezőleg, több alkoholt fogyasztanak.

A jó szándékkal kikövezett út...

A szakember hangsúlyozta, nem azt akarják megmondani a szülőknek, hogy mit kellene, vagy nem kellene tenniük, csupán tudatosítani akarják bennük, hogy ha alkohollal kínálják a gyermeküket, akkor a későbbiekben háromszor nagyobb valószínűséggel lesz erősebben ivó gyermekük, mintha nem tennék. Mattick szerint a 18 éven aluliakat elsődlegesen a szüleik kínálják alkohollal. Mint hangsúlyozta, sok esetben ez a legjobb szándékkal történik, azért, hogy biztonságos és felügyelt környezetben ismertessék meg őket az itallal.

A mostani tanulmányba bevont gyerekek közül minden hatodikat kínáltak alkohollal a szülei 12, illetve 13 éves korban, míg a 15 és 16 éves kort elérve a fiatalok több mint egyharmada kapott alkoholt a szüleitől. Közülük 15 százalék teljes adagokat ivott, míg a fiatalabbak körében ugyanez az arány mindössze 1,5 százalék volt.

A tanulmány eredményeit hétfőn ismertették a Nemzeti Drog- és Alkoholkutató Központ éves tanácskozásán Sydneyben.

 

hír24.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)

FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? FEDEZETT KÖLCSÖNT KERES? Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Minden típusú (...)

Pénzügyi megoldások gyors kommunikációval Gyorsan szüksége van pénzre? 200 000 és 50 000 000 forint közötti magánszemélyek pénzügyi (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek