A címvédőnek továbbra sem biztos a részvétele.
Az ukrán labdarúgó-válogatott kijutott a 2020-as Európa-bajnokságra, mivel a selejtezősorozat hétfői játéknapján 2-1-re legyőzte a címvédő portugál csapatot.
A találkozón megszerezte karrierje hétszázadik gólját Cristiano Ronaldo.
A portugál támadó büntetőből talált be. A Juventus támadója 974 találkozón érte el ezt a számot, amelynél csak öt futballista lőtt több gólt: Josef Bican (805) Pelé (779), Romário (748), Puskás Ferenc (709) és Gerd Müller (701).
A csoport másik továbbjutó helyéért óriási küzdelem várható a novemberi dupla fordulóban, ugyanis a szerbek egy pontra csökkentették a hátrányukat a portugálok mögött azzal, hogy idegenben szintén 2-1-re legyőzték Litvániát.
Anglia is nagyot lépett a részvétel felé hatgólos bulgáriai sikerével, a találkozót kétszer, a 28. és a 43. percben félbe kellett szakítani a hazai szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt. Ebben az ötösben Koszovó is versenyben maradt a vendég montenegróiak legyőzésével.
A nap rangadóján, a francia-török meccsen 1-1-es döntetlen született, így egyik válogatott sem jutott ki a kontinensviadalra, de mindkettő jó helyzetből várhatja az utolsó két fordulót, mivel előnyük négy pont az ezúttal Andorrát felülmúló Izland előtt.
(hvg.hu)
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek