Reklam
2025. május 05., hétfő Györgyi napja
árfolyam:
1 euro = 4.9775 RON
1 dollár = 4.3903 RON
100 forint = 1.231 RON

Ebben a küzdelemben jól állnak a magyarok

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A napi energiabevitel tíz százaléka alá kell szorítani a cukorfogyasztást, hogy megelőzzük az elhízást vagy a fogszuvasodást.


Az Egészségügyi Világszervezet új irányelvet adott ki a cukorfogyasztásra: azt javasolják a felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, hogy napi energiabevitelük tíz százaléka alá szorítsák a cukorbevitelt. Még inkább kívánatos lenne az 5 százalék alatti szint, ez nagyjából 25 grammnak, hat teáskanálnak felel meg.

A világszervezet egészséges táplálkozással foglalkozó osztályának vezetője elmondta, hogy adatokkal tudják igazolni, hogy a cukorfogyasztás csökkentésével le lehet szorítani a túlsúly és a fogszuvasodás kockázatát. A világszervezet irányelve ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a korlátozásnak nem kell vonatkoznia a zöldségekben, gyümölcsökben, vagy a tejben természetesen előforduló cukorra, ezek negatív hatására ugyanis semmi nem utal.

A legtöbb cukrot azonban a feldolgozott élelmiszerekkel fogyasztjuk el – egy evőkanál ketchup például négy gramm körüli mennyiségben tartalmaz cukrot, egy fémdobozos üdítőben pedig negyven gramm is előfordul.

A WHO által kiadott összefoglaló szerint a magyarokat nem annyira érinti ez a probléma: napi energiabevitelünk 7-8 százalékát adja a cukor a norvégokhoz hasonlóan. Spanyolországban vagy Angliában viszont 16-17 százalékot is elér ez a szint. A gyerekek jóval több cukrot fogyasztanak el, Portugáliában akár a teljes energiabevitel 25 százalékát is kiteszi a cukor aránya.

hir24.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

Loans Offer Apply Now IFSCapitalloan@gmail.com OFFER ALL KIND OF LOANS - APPLY FOR AFFORDABLE LOANS (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek