Till Attila filmje külföldön legelőször a franciaországi mozikban lesz látható.
Magyarország a Tiszta szívvel című akcióvígjátékot nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. A filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes, a filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett idén Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke, Petrányi Viktória producer és Ujj Mészáros Károly rendező-forgatókönyvíró vett részt.
A legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában nevezett alkotások közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki az öt jelöltet, amelyek végül versenyre kelhetnek az Oscar-díjért. A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra, az elismeréseket február 26-án adják át Los Angelesben. Olyan alkotások nevezhetőek, amelyeket a hazai moziforgalmazásban 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. között mutattak be.
Till Attila második játékfilmje egy kerekesszékes bandáról szól, amelyben két fiatal mozgássérült közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal, és a maffia szolgálatába állnak. Az alkotás a filmalap támogatásával a Saul fiát is gyártó Laokoon Filmgroup produkciójában készült Stalter Judit producer vezetésével. A filmet a hazai mozik április végén mutatták be, azóta mintegy 30 ezren nézték meg.
A Tiszta szívvel nemzetközi premierje nagy siker volt a júliusi Karlovy Vary-i filmfesztiválon, Palicson pedig elnyerte a közönségdíjat. Egyedüli magyar alkotásként szerepel az Európai filmdíjra nevezett alkotások ötvenes listáján, amelyet nemrég hozott nyilvánosságra az Európai Filmakadémia (EFA).
A Tiszta szívvel különböző forgalmazási jogait a filmalap értékesítési részlege eddig világszerte több mint 10 területre adta el, köztük Törökország, Tajvan és Románia forgalmazóinak. Till Attila filmje külföldön legelőször a franciaországi mozikban lesz látható ősszel.
Idén februárban a Saul fia kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László holokausztdrámája az első magyar alkotás volt, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését: harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.
vs.hu
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek