rmdsz 1
2024. május 08., szerda Mihály napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Hamilton nyert, a Williams veszített az esőben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

(f1világ.hu) - A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat, ahol a Mercedesnek komoly csatát kellett vívnia a Williamsszel. A vasárnapi versenyen végül az eső is megkeverte a kártyákat.


A versenyt a pole-ból megkezdő Hamiltonnak nem volt könnyű dolga, a rajtnál ugyanis sem ő, sem csapattársa, Nico Rosberg nem tudott nagyot villantani. Nem úgy a két Williams, mely rögtön az első kanyarban az élre repítette autóit.

Felipe Massa a harmadik helyről indulva kilőtt és átvette a vezetést, őt szorosan követte csapattársa, Valtteri Bottas, akit azonban nem sokkal később Lewis Hamilton végül vissza tudott előzni.

A verseny első körében többen búcsúzni kényszerültek, köztük a kétLotus, valamint Jenson Button, aki saját csapattársával, Fernando Alonsóval ütközött össze hazai közönsége előtt. Az ütközés miatt pályára is kellett küldeni a biztonsági autót, mely néhány kör után már útjára is engedte a mezőnyt.

Hamilton próbálta támadni Massát, ám megcsúszott, a lehetőségre pedig kegyetlenül lecsapott a mögötte érkező Valtteri Bottas.

Bottas aztán megérkezett csapattársa mögé is, versenymérnökétől azonban azt az utasítást kapta, hogy ne versenyezzen Massával, próbáljanak meg közösen ellépni a két Mercedestől. Ez olyannyira nem sikerült, hogy a vezető négyes az első kerékcserékig szorosan együtt autózott. Finn azért néha be-bepróbálkozott, végül azonban nem tudta megelőzni Massát.

Hamiltont aztán a 20. körben kihívták kerékcserére, egyértelmű elévágással próbálkozott a Mercedes – Felipe Massa és Nico Rosberg a 22. körben egyszerre érkeztek kerékcserére, ám a brazil – ha nehezen is –, de a Mercedes előtt tudott maradni.

Hamilton azonban ekkor már messze járt, a brit ugyanis a remek taktikának köszönhetően visszajött Massa elé. Bottas ekkor még kint volt a pályán, nem sokkal később azonban ő is érkezett kerékcserére, és végül csapattársa mögé, a harmadik helyre csatlakozott.

Ekkor a csapatok már sejtették, hogy az eső hamarosan megérkezik a pálya fölé, a 35. percben pedig le is szakadt az ég.

A versenyzők először próbáltak a sima futófelületű abroncsokkal elevickélni a pályán, ám voltak olyanok – például a Ferrarik –, akik bevállalták az intermediate-abroncsokat.

Mivel az eső még egy hullámban megérkezett, végül elkerülhetetlen volt, hogy a mezőny eleje is feltegye a barázdált abroncsokat. Hamilton kiváló ütemben váltott, amikor Rosberg rohamosan elkezdett felzárkózni rá. A brit az élre jött vissza, őt pedig mindenki kivette a bokszutcába.

Az esős időjárás nagy vesztese kétségkívül a Williams csapata lett, mely végül a futamot csak a negyedik és ötödik helyen fejezte be Felipe Massa és Valtteri Bottas révén.

A nagy nyertes Hamiltonon kívül viszont Sebastian Vettel volt, aki végül a hatodik helyről rajtolva harmadikként ért célba.

Daniil Kvyat hatodik lett a Red Bull-lal, míg Nico Hülkenberg hetedikként fejezte be a futamot. Kimi Räikkönennek nem jött össze a kockázatos taktika, ő csak nyolcadik lett Sergio Pérez előtt.

Fernando Alonso viszont elégedett lehet, tizedikként ért ugyanis célba, ezzel pedig idei első pontjait szerezte meg.

Győzelmének köszönhetően Hamilton 17 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettben Rosberggel szemben. A világbajnoki sorozat három hét múlva folytatódik majd a Magyar Nagydíjjal.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek