k rmdsz
2024. május 07., kedd Gizella napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Lehet hosszabb lesz egy nap

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Hold évente 3,8 centiméterrel távolodik a Földtől. Ez nem tűnik soknak, a hatása mégis jelentős, mert megváltoztatja a napok hosszát a Földön.


A Föld és a Hold már nagyon régóta társak, de ez nem volt mindig így. Az óriásbecsapódás-elmélet szerint körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy kisbolygó nekiütközött a fiatal Földnek, aminek következtében bolygónk rengeteg törmeléket dobott ki. Ebből a törmelékből jött létre aztán a Hold. Égi kísérőnk azonban távolodik a Földtől, ennek pedig idővel drasztikus következményei lesznek: 

A NAPPALOK HOSSZA MEGNŐ, ÉS AZ ÉLET AKÁR ÖSSZE IS OMOLHAT BOLYGÓNKON.

A Hold évente 3,8 centiméterrel távolodik a Földtől. Erre először 1969-ben, a NASA Apollo-missziói során derült fény, amikor néhány tudós valami furcsát vett észre a Holdra telepített fényvisszaverő paneleken. Így derült ki, hogy a Hold valóban távolodik tőlünk. A későbbi tanulmányok meggyőző bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy ez nem új keletű jelenség, már nagyon régóta tart.

A TÁVOLODÁS OKA A FÖLD LASSULÓ TENGELYFORGÁSA ÉS AZ ÁRAPÁLY-JELENSÉG.

Milyen hatással lehet ez a Földre?

A Hold távolodásának egyik legfontosabb és legközvetlenebb hatása, hogy a nappalok hossza nő.

A TÁVOLI MÚLTBAN, 2,45 MILLIÁRD ÉVVEL EZELŐTT A FÖLDÖN EGY NAP HOSSZA MINDÖSSZE 16,9 ÓRA VOLT.

Ám mivel messzebb került bolygónktól egy nap ma már 24 órából áll. A tendencia a jövőben is folytatódni fog, így a távolabbi jövő emberisége már 24 óránál hosszabb napokra készülhet, feltéve, ha életben marad. A Hold távolodásának ugyanis sokkal súlyosabb hatásai is lesznek a földi életre.

A LEGTÖBB HIDEG ÉS MELEG ÓCEÁNI ÁRAMLAT MEGSZŰNIK, AMI DRÁMAI CSAPÁST JELENT MAJD AZ ÓCEÁNI ÖKOSZISZTÉMÁRA, A PARTVIDÉKEKRŐL NEM IS BESZÉLVE.

Szintén drasztikusan meg fognak változni az évszakaink is. A Hold „kiiktatásával" ugyanis a Föld jobban ki lesz téve a többi égitest gravitációs hatásainak, ami komoly zavarokat okozhat bolygónk időjárásában.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

Komoly hitel ajánlat Komoly hitelajánlat Sziasztok, természetes személy vagyok, aki a Magyar Köztársaság egész (...)

dakany.endre@gmail.com Hitelre van szüksége? személyi kölcsönök? Vállalkozási hitelek? Jelzáloghitelek? (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek