„Olyan színház nincs a világon, amelynek hatására egyből 180 fokos fordulatot vesznek a dolgok. Ha egy mondatot, egy szót, egy hangsúlyt, egy helyzetet magával visz a néző, és már másnap másképp gondolkodik, az már eredmény” – véli e havi címlaposunk, a Csíki Játékszín Jászai-díjas színművésze, Fülöp Zoltán, akivel nem csak színházról, de elmúlásról és az itthon érzéséről is beszélgettünk.
„Még ezt az e-mailt megválaszolom, és jövök” – mondjuk sokan, akár vasárnap is, aztán 40 perc is észrevétlenül elreppen a munkánk „bűvöletében”… A munkafüggőséget nehéz felismerni. De mi történik, ha a teljesítményért cserébe a családdal töltött idő, a pihenés marad el, a kapcsolataink és az egészségünk látja kárát?
Hogyan segítsünk a gyermekünk úgy, hogy közben saját feladatának érezze a tanulást, leckeírást? Miként fejlesszük magunkat szülőként, hogy ne a saját, elavult tanulási módszereinket adjuk át mintaként a gyermeknek? Nevelési tanácsadót kérdeztünk.
Ha szeptember, akkor Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen – a táncházmozgalom legnagyobb hazai rendezvénye azonban nem csak a néptáncról szól. Sőt, élő népzene nélkül táncház sem lehetne, ehhez pedig népzenész szükségeltetik...
Keressétek a nyomtatott Nőileget Erdély-szerte az újságárusoknál, vagy rendeljétek meg itt: magyarlapok.ro/noileg
MAGÁN, NEM BANKI HITELEK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
MAGÁN, NEM BANKI HITELEK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek