noi
2025. szeptember 08., hétfő Mária napja
árfolyam:
1 euro = 5.0716 RON
1 dollár = 4.3253 RON
100 forint = 1.2902 RON

Messi ötödször aranylabdás, de ki ez a Puskás-díjas?

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Unalmas gála volt a 2015-ös Aranylabda díjátadója, aminek végén az kapta az elismerést, akire a legtöbben számítottak, Lionel Messi. 2009 és 2012 között sorozatban négyszer nyert, most két év kihagyás után, Cristiano Ronaldótól hódította vissza a trófeát.


"Nagyon különleges érzés, hogy újra itt állhatok ezen a színpadon, egy újabb Aranylabdával, azok után, hogy az elmúlt két évben a közönség soraiból nézhettem Cristiano győzelmét. Hihetetlen, hogy ez már az ötödik. Sokkal több ez, mint amiről gyerekkoromban álmodtam. Köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám és a csapattársaimnak. És végül köszönöm a futballnak úgy általában mindazt, amit adott nekem. A rosszat és a jót is, mert sok mindenre megtanított és segített felnőni" - nyilatkozta a színpadon.

C. Ronaldo nem tűnt csalódottnak, elsőként gratulált Messinek. A portugál lett a második, míg harmadikként Neymar végzett. A brazil azért kicsit csalódott lehet, mert a voksok mindössze 7 százalékát kapta meg, míg C. Ronaldo 27-et, Messi, 41-et.

Amilyen papírforma lett az Aranylabda, annyira meglepő a Puskás-díj: a brazil Wendell Lira gólja győzött Messi szólója és a romás Florenzi félpályás találata előtt. A csatár remek gólt ollózott, de hogy ez lett volna a legjobb, elég nehéz elhinni, még ha 1,6 millióan is szavaztak a FIFA és a France Football weboldalán. Lira 27 éves, és a nem túl ismert Vila Nevű klub mezében rúgta a gólt egy brazil bajnokin.

 Az este díjazottjai, 2015 legjobbjai


FIFA-Aranylabda: Lionel Messi
Az Év futballistanője: Carli Lloyd
Puskás-díj: Wendell Lira
Az év férficsapatedzője: Luis Enrique
Az év nőicsapatedzője: Jill Ellis
FIFA-álomtizenegy: Neuer; Thiago Silva, Marcelo, Sergio Ramos, Dani Alves; Iniesta, Modric, Pogba; Messi, Neymar, Cristiano
FIFA Fair Play-díj: Minden futballszerveződés, ami a menekülteket segíti

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)

hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek