Noileg
2025. május 09., péntek Gergely napja
árfolyam:
1 euro = 5.1222 RON
1 dollár = 4.5369 RON
100 forint = 1.2633 RON

Alapítványt hoz létre Áder János a koronavírus miatt árván marad gyermekek megsegítésére

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.


Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról” – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök.

Hozzátette,

az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; „jogi értelemben” az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be – jövő héten indul a bírósági eljárás –, így egyelőre adományt nem fogadhatnak. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a saját megtakarításuk. Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ez a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség.

Elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén,

végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

 

(hirado.hu) 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

adj fel hirdetést
Noileg
stop
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek