Noileg
2026. augusztus 16.,  Ábrahám napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Azonosították a veronai buszbaleset valamennyi áldozatát

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az olasz rendőrség bejelentette hétfőn, hogy befejeződött a január 20-i buszbaleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján.


Ugyancsak azonosították azt a két embert, aki még olasz kórházban van, és akit a rokonaik nem tudtak felismerni – a rendőrségi közlemény szavai szerint – a szörnyű állapotuk miatt.

A katasztrófában 16-an vesztették életüket, köztük 11 fiatalkorú, egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. A sérülteket kettő kivételével hazaszállították Magyarországra.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint az egyik súlyos sérült a busz egyik sofőrje. A hírügynökség saját rendőrségi forrására hivatkozva közölte a hírt. A rendőrség az ügyészséget tájékoztatta a sofőr azonosításáról, ehhez a jelentéshez jutott hozzá az ANSA. A jelentés kitér arra is, hogy az 52 éves férfi  vezethette a járművet a január 20-i baleset idején.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ COMISION CONTRACTUAL OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ COMISION CONTRACTUAL! Bună ziua. Aveți nevoie de un împrumut (...)

Személyi Kölcsön Magyarországon Üdvözlöm, magánhitelezőként több bankkal együttműködve mindenféle hitelt kínálok 100 (...)

BIZTONSÁGOS HITELEK 1 ÓRA ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek