Noileg
2025. május 10., szombat Ármin napja
árfolyam:
1 euro = 5.1165 RON
1 dollár = 4.5490 RON
100 forint = 1.2646 RON

Már a Valutaalap is elismerően nyilatkozik a magyar gazdasági eredményekről

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az IMF delegációja – a minden évben szokásos, az IMF Alapokmány IV. cikkely szerinti felülvizsgálata keretében – 2017. február 23. és március 8. között tárgyalt Budapesten. Az egyeztetések lezárásaként a szervezet ezúttal is elkészítette Záró Nyilatkozatát (Concluding Statement).


Az IMF értékelése szerint a kedvező középtávú kilátások mellett 2017-ben a foglalkoztatás és ez által a nemzetgazdaság további bővülése várható. A Valutaalap elismerően említi hazánk GDP-arányos költségvetésideficit- és államadósság-mutatóinak alakulását, az adóigazgatás reformja által elért eredményeket: a gazdaság további fehérítését és az adóbeszedés mértékének jelentős javulását, továbbá a béreket terhelő járulékok csökkentését. Nyilatkozatukban megjegyzik, hogy a bérek és a nyersanyagok árának növekedése mérsékelt áremelő hatással járhat.

Állásfoglalásuk üdvözli a bankadó jelentős mértékű leépítését és megállapítja, hogy a magyarországi bankszektor megfelelő állapotban van, megindult a hitelezés. A közfoglakoztatási program esetében az IMF az eddigi eredményekre épített lépéseket javasol: a programhoz kapcsolódó szakképzés további fejlesztésével javítani a résztvevők készségeit és ezáltal termelékenységüket, hogy fokozatosan átléphessenek az elsődleges munkaerőpiacra.

Az IMF megítélése szerint a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből adódóan – a költségvetési egyenleg és a befektetői bizalom javítása terén eddig elért eredményeken túl – strukturális reformok útján egyidejűleg nyílik lehetőség a fegyelmezett és növekedést elősegítő államháztartási környezet kialakítására, valamint az államadósság további csökkentésére, amelyek együttesen javítják az ország külső sokkhatásokkal szembeni ellenállóképességét, és megalapozzák a hosszabb távú növekedést.

A nyilatkozat kiemeli, hogy a befektetői bizalom fenntartásához stabil, kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, míg a versenyképesség növelését segítő intézkedésekkel elérhetőnek tartja a magyar kormány kettős célját, a fenntartható gazdasági növekedést és a középtávú növekedési potenciál emelését. A kormány elképzeléseivel összhangban az IMF értékelése szerint a termelékenység strukturális reformokon, az Európai uniós források hatékony felhasználásán és a munkaerőpiaci aktivitás növelésén keresztül javítható.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek