k rmdsz
2024. május 08., szerda Mihály napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Március 15. - A pártok is megemlékeznek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az állami megemlékezések mellett - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - pártrendezvények is lesznek a március 15-i ünnep alkalmából.


Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Múzeumkertben vasárnap fél 11-kor kezdődő állami díszünnepségen mond beszédet.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke az angliai magyar közösség szervezeteinek képviselőivel közösen köszönti a nemzeti ünnepet Londonban, ahol állampolgársági eskütételen is részt vesz. Harrach Péter frakcióvezető választókerületében, Őrbottyán városi megemlékezésén vesz részt, Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke pedig Csorna ünnepi megemlékezésén mond beszédet március 15-én délután - tájékoztatták az MTI-t.

Az MSZP - tudatták az MTI érdeklődésére - szombaton a párt által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány Szabad sajtó-díjának átadásával kezdi a megemlékezést. A hagyományosan a nemzeti ünnepre időzített díjátadón Tóbiás József elnök-frakcióvezető mond köszöntőt. Vasárnap Tóbiás József Pad Ferenccel, az MSZP tapolcai országgyűlési képviselőjelöltjével koszorúz Ajkán, majd sajtótájékoztatót tartanak.

Aznap délután az MSZP is csatlakozik civilek - a Százezren az internetadó ellen, valamint a 60 ezren a magánnyugdíjukért közösség - Facebookon szervezett budapesti demonstrációjához, amelynek résztvevői 15 órakor indulnak a Keleti pályaudvartól és a tervek szerint 16 órakor érkeznek az Astoriához.

A Jobbik az V. kerületi Március 15. téren tart megemlékezést 15 órától. Az ünnepi nagygyűlésként meghirdetett rendezvényen felszólal Apáti István, a Jobbik alelnöke, Janiczak Dávid, Ózd polgármestere, Marian Kowalski, a lengyel Nemzeti Mozgalom államfőjelöltje, Popély Gyula felvidéki történész és Szávay István, a Jobbik alelnöke. A megemlékezés a Romantikus Erőszak koncertjével zárul. A párt elnöke, Vona Gábor Gyöngyösön mond ünnepi beszédet.

Az LMP vasárnap 10 órától a fővárosi Pilvax kávéházban emlékezik, beszédet mond Schiffer András társelnök-frakcióvezető, valamint Hadházy Ákos és Hajdu Mária szakszóvivő - közölte a párt az MTI megkeresésére.

A Demokratikus Koalíció elnöksége délelőtt koszorút helyez el a Pilvax kávéháznál, ahol Gyurcsány Ferenc pártelnök politikai nyilatkozatot tesz. A DK-sok is csatlakoznak a civilek által szervezett délutáni tüntetéshez.

Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor vasárnap délután negyed négykor a párt debreceni rendezvényén szólal fel. Juhász Péter alelnök a Talpra Pécs! rendezvényen vesz részt a Pécsnek hangja van csoport szervezésében, míg Pápa Levente alelnök a fővárosi Március 15. téren mond beszédet délután kettőkor.

A Párbeszéd Magyarországért délelőtt a Várban, a Táncsics börtönnél tart rendezvényt.

A Magyar Liberális Párt szintén a Pilvax kávéháznál tartja megemlékezését, délután kettőkor Fodor Gábor pártelnök mond beszédet.

hirado.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek