FF
2026. augusztus 15., szombat Mária napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

TÖBB EZER KATONÁVAL VÉDI A HATÁROKAT HONVÉDSÉG

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Több ezer fegyveres katonával, terepjárókkal, harcjárművekkel is jelen lesz az ország déli határainál a Magyar Honvédség. Az ország határainak védelmében hozott katonai intézkedésekről a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorfolyamában.


Benkő Tibor elmondta: a katonák folytatják a műszaki határzár építését; horvát-magyar határnál is több elemből áll majd össze a védelem. Kérdésre válaszolva azt mondta: jól áll az építés, tartani tudják a terveket.

A vezérkari főnök felidézte, hogy a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatot a migrációs helyzet nyomán rendelte el szeptember 6-án. A 9-én kezdődött gyakorlat már befejeződött. Ennek során a honvédség felkészült a migrációs nyomásból fakadó új – már az Országgyűlés által is megszavazott – feladatokra. A jogszabályban részletesen meg van határozva, hogy pontosan milyen rendészeti feladatokat és hogyan láthatnak el a katonák. Szükség esetén igazoltathatnak, átkutathatnak és tömegkezelési feladatokat is ellátnak. A katonák fegyverhasználati szabályai nem változtak – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy hány katonával lesz jelen a honvédség a határon, a vezérkari főnök azt mondta: a gyakorlaton több mint 4300 katona vett részt, ennél kevesebben nem lesznek – tudhattuk meg az M1 műsorából.

magyaridok.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

BIZTONSÁGOS HITELEK 1 ÓRA ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

BIZTONSÁGOS HITELEK 1 ÓRA ALATT Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

Személyi Kölcsön Magyarországon Üdvözlöm, magánhitelezőként több bankkal együttműködve mindenféle hitelt kínálok 100 (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek