rmdsz 1
2024. május 09., csütörtök Gergely napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Varga: Magyarországon ne legyen szükség adóbevallásokra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

2017-től megváltozna az adóbevallások jelenlegi rendszere, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint, a magánszemélyek számára. Varga Mihály szerint még csupán egy munkaanyagról van szó.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma este című műsorában elmondta, hogy egy munkaanyagról van szó, amelyet már tárgyalt az Államreform Bizottság, de döntést még nem hoztak. Hozzátette, a minisztérium abban gondolkodik, hogy a jövőben a magyar állampolgároknak ne kelljen jövedelemadó-bevallást készíteniük. Elmondta, hogy ezt a tervek szerint az adóhivatal készítené el és a magánszemélyek csupán egy értesítést kapnának róla. A miniszter azt mondta, hogy a cégek tekintetében nincs szó erről, az ő adóbevallásuk elektronikus úton történik. Átláthatóbb a folyamat – fűzte hozzá.

Varga Mihály megjegyezte, nem vált tömegessé az a lehetőség, hogy akinek egy helyről van jövedelme, annak a munkáltatója készítse el a bevallást. „Lépjünk túl a söralátét időszakán és jussunk el addig, hogy kimondhassuk Magyarországon nincs szükség adóbevallásokra” – mondta. Ez többek között azt is jelentené, hogy nem kell a magánszemélyeknek értesítést küldeni arról, hogy az előző évben mennyi volt az éves jövedelem és abból mennyi adót fizetett be – tette hozzá.

Varga Mihály a műsorban megjegyezte, hogy az állampapír tekintetében nincs visszaesés, folytonos a bizalom a lakosság részéről. Ugyanakkor elmondta, hogy természetes, hogy a bróker-botrányok után az emberek bizalmatlanabbak és olyan befektetési formákat keresnek, ahol nagyobb garanciát éreznek. Leszögezte, finanszírozási gond nincs az állampapírok területén, deviza-papírok kibocsátását pedig idén nem terveznek.

A miniszter hangsúlyozta, a felügyeleti rendszer nem kerül át az MNB-hez a minisztériumtól. A Magyar Nemzeti Bank nem állította, hogy szüksége lenne a könyvvizsgálók rendszabályozására. Egyeztetések folytak a felügyeleti intézkedések gyakoriságáról – szögezte le. Elmondta, hogy a rendszer szigorodott, de évtizedes visszaéléseket nem lehet egyik napról a másikra felszámolni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium már most elkezdte a jövő évi költségvetés tervezését, az első tervezetet hamarosan a kormány elé terjesztik. Varga Mihály elmondta, hogy erre már korábban is volt példa. A jövő évi költségvetés tervezésénél három százalék alatti hiánnyal számolnak, és célul tűzték ki az államadósság további csökkentését - mondta.

hiradó.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

ingyenes kölcsön Sürgos kölcsönre van szüksége pénzügyi problémái megoldásához? Készen állok segíteni. (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek