Többek között egy kitűnő verseskötetet és egy Kosztolányi magánéletét taglaló könyvet is ajánlunk.
Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei
Jaffa Kiadó, 2019

Kosztolányi Dezső életéről az elmúlt időszakban majdhogynem több könyv jelent meg, mint magukról a művekről. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész Ha nem volnátok ti című kötete Kosztolányi élete vége felé jelentkező fellángolásának alanya tárul fel a kíváncsi olvasó előtt. Olvashatunk találkozásuk körülményeiről, a könyv betekintést enged a költő hétköznapjainak alakulásába, s kreativitása titka is napvilágra kerül. Élvezetesen megírt, könnyen fogyasztható olvasmány, nem csak Kosztolányi-rajongóknak.
Nógrádi Gábor-Cakó Ferenc: Hova nézel, Papa? Vigyázz a mobillal, hogy sose érjen baj!
Presskontakt Bt., 2019

2020 első másfél hónapjában kilenc halálos gyalogosgázolás történt a fővárosban. A kilenc esetből hatban egyértelműen a gyalogos volt a felelős: telefonált, üzenetet írt vagy csak zenét hallgatott. A hasonló balesetek csökkentése céljából a könyv március 15-ig ingyenesen letölthető.
Roma nők egymás közt – Beszélgetés tizenkét roma nővel
L’Harmattan Kiadó, 2020

A cigány közösségekben kiemelt fontosságot élvez a család mint intézmény. A családon belül kulcsszerepet játszik a nő. „Ebben a kötetben olyan roma nők életútjával ismerkedhetünk meg, akikben volt bátorság választani. Büszkék lehetnek rájuk az utánuk jövők, akik majd joggal bíznak benne: ha nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülhetne? A roma középosztály és értelmiség létrejötte, a roma közösség és a többségi társadalom létérdeke is. Ez együttműködéssel érhető el, ami pedig felelősséget jelent. Mindkét oldalon” – írja Balog Zoltán református lelkész, miniszterelnöki biztos.
Nyelv babérral
Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020

Fotó: Gál Csaba / PIM
„Legalább egyetek egy jót!” – mondta Mosonyi Alíz meséjében a jósnő a magyaroknak, miután múltjukat és jövendőjüket is feltárta előttük. A magyarok megfogadták a tanácsot: esznek, habzsolnak, torkoskodnak. Íróik sem restek: megírják ezt a gasztobujálkodást. Az evésről, ételekről szóló szépirodalmi szövegek mennyisége egyértelműsíti, hogy a téma nem csak kiapadhatatlan ihletforrás, de irodalmilag is jól használható, sokféle jelentést sűrítő költői lehetőség. A PIM új kiadványa, a magyar irodalom gasztronómiai sokszínűségét tárgyaló Nyelv babérral című antológia mindezt idézetek tömkelegével támasztja alá.
Grecsó Krisztián: Magamról többet
Magvető Kiadó, 2020

A prózaíróként sikeres, nagy népszerűségnek örvendő Grecsó Krisztián hosszú idő után megjelenő, személyes hangvételű, megrázó erejű verseskötete önmagával szembesül, hogy nagy ügyességgel és leleménnyel önmagunkkal szembesítsen. Sérülékenysége a mi sérülékenységünk, érzelmei a mi érzelmeink. Számot vet az élettel, beszámol az élet rajta ejtett sebeiről, sebeinkről. Nagyon sok közünk van ezekhez a versekhez, nagyon sokáig fogunk még emlékezni rájuk. Kitörölhetetlenek, mint a maradandó emlékek.
(kultura.hu)
Signal Buy Real Registered UK Passport Online Buy Real Registered Spanish Passport Buy Real Registered (...)
Signal @Billyworld.77 Where to Buy Weed,Cocaine/Hash/Thc Vape Online Spain ✨Signal @Billyworld.77 Buy Cocaine/Xanax/Ketamine/Thc Vape Online Spain ✨WHATSAPP+12094323659 (...)
WHATSAPP+12094323659 Weight loss medications for sale ITALY Telegram @DreyfussOriginal can i buy ozempic,Mounjaro,Wegovy online ITALY Telegram (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek