Fokozatosan lazítják a korlátozásokat május 15-e után - közölte hétfő este Marcel Vela belügyminiszter. "Május 15-e után fokozatosan lazítunk a korlátozásokon, e dátum után még felelősebbeknek kell lennünk a szabályok betartása terén" - fogalmazott a tárcavezető, aki a 10-es számú katonai (...) olvasd tovább
A szülőknek megfelelő műszaki eszközöket kell biztosítani gyereküknek ahhoz, hogy online oktatásban vegyenek részt – többek között ezt írja elő a távoktatást kötelezővé tévő tanügyminiszteri rendelet. A jogszabály értelmezésére Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelőt kértük meg. Az oktatási miniszter április 21-én kibocsátotta a 4135-ös (...) olvasd tovább
Harmadik hete folyamatosan nő a szükségállapot bevezetése után felbontott munkaszerződések száma, amely elérte a 245.462-t – közölte szerdán a munkaügyi minisztérium. Az szükségállapot első két hetében (március 16-a és 30-a között) 111.340 egyéni munkaszerződést bontottak fel – írja Agerpres a (...) olvasd tovább
Jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő, ám hozzátette: erre kizárólag akkor kerülhet sor, hogyha az új fertőzések és a halálesetek száma csökkenni kezd. Május 15-e után, amennyiben csökken a fertőzött személyek száma, csökken a halálesetek száma (...), ha mindannyian betartjuk a hatóságok által bevezetett (...) olvasd tovább
Több helyen összecsapásra került sor az ortodox húsvét alatt a rendőrség és az elszigetelés szabályait megszegő személyek között - tájékoztatnak rendőrségi források. Vasárnap este a bukaresti ötödik kerületben, a különleges erők (SAS) és a rendőrség egységei szolgálati fegyvereiket is használták, hogy (...) olvasd tovább
Marcel Vela belügyminiszter csütörtök este ismertette a 9-es számú katonai rendelet előírásait. A fontosabb intézkedéseket foglaljuk össze. Újabb 14 nappal meghosszabbítják több nemzetközi repülőjárat felfüggesztését; az érintett országok: Nagy-Britannia, Észak-Írország, Amerikai Egyesült (...) olvasd tovább
Módosult az ortodox egyház és a belügyminisztérium közötti egyezség a húsvéti ünnepekre vonatkozóan, a korábbi elképzeléstől eltérően házhoz viszik a szent lángot - jelentette be szerda késő este Marcel Vela tárcavezető. Az új megállapodás értelmében a templomi szertartásokra hívők nélkül kerül sor. A belügyminiszter (...) olvasd tovább
A koronavírus jelentette veszély még nem múlt el, a korlátozó intézkedések esetleges lazítása a megbetegedések számának jelentős növekedését vonná maga után - mondta kedden Klaus Iohannis államfő. Az elnök ezzel egyesek politikusoknak a korlátozások lazítását szorgalmazó nyilatkozataira utalt. "A veszély még nem múlt (...) olvasd tovább
Továbbra is tiszteletben kell tartani a társadalmi távolságtartás szabályait és az óvintézkedéseket, mert három hét múlva várható a koronavírus-járvány tetőzése a statisztikák szerint - mondta hétfőn Galacon Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A szaktárca vezetőjét arról kérdezték galaci látogatása során, hogy miért tartja (...) olvasd tovább
Újabb két koronavírussal fertőzött személy halt meg Romániában, ezzel 248-ra nőtt a COVID-19 halálos áldozatainak száma - tájékoztatott csütörtök este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Meghalt egy 59 éves, Teleorman megyei férfi, és egy 60 éves, Brassó megyei férfi. Mindketten több más súlyos betegségben (...) olvasd tovább
A következő két-három héten még nőni fog a koronavírusos megbetegedések és az elhunytak száma is - mondta szerdán Nagyszebenben az egészségügyi miniszter. Nelu Tătaru rámutatott, a járvány görbéjét nagyban meghatározza az önként vállalt elszigetelődés. "Nagyon fontos az egészségügyi alkalmazottak (...) olvasd tovább
Ludovic Orban által vezetett kabinet hétfőn elfogadott egy sürgősségi kormányrendeletet, amely értelmében elhalasztják idén a helyhatósági választásokat, és a jelenlegi önkormányzati mandátumokat meg fogják hosszabbítani december 31-ig. Mindezt Raluca Turcan miniszterelnökhelyettes jelentette be a hétfői kormányülésen. Az erre vonatkozó (...) olvasd tovább
Az elmúlt 24 órában 251 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, ezzel 3 864 -re nőtt a fertőzések száma. Előző nap jóval több, 430 új esetet igazoltak. Vasárnap délig 374 személy gyógyult meg, az áldozatok száma 148-ra nőtt – közölte a kormányzati Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Újabb két koronavírussal fertőzött személy halt meg (...) olvasd tovább
A Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila becslése szerint május 15-e után a kormány már feloldhatja a koronavírus miatti kijárási tilalmat az országban. A szakember a Digi24-nek adott interjúban nyilatkozott erről csütörtökön. Hangsúlyozta: május közepén csak a korlátozások enyhítésére (...) olvasd tovább
Csütörtöktől életbe lép az a sürgősségi rendelet, amely nagyobb büntetéseket ír elő azok számára, akik nem tartják be a szükségállapot idején érvényes szabályokat - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A Hivatalos Közlönyben kedden jelent meg az a rendelet, amely által megnövelik a katonai rendeletekbe foglalt intézkedések be nem (...) olvasd tovább
Hétfő este 13 új, koronavírus-fertőzésben elhunyt személyről számolt be a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Mindannyian a Suceavai Megyei Sürgősségi Kórházban hunytak el. A beszámolók szerint a betegek 40 és 80 év közöttiek voltak, és a kórház különböző részlegein voltak páciensek: nefrológián, (...) olvasd tovább
Két hetet tölt önkéntes karanténban Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, miután március elején Rómában volt. Az egyházi elöljáró már Budapesten is eltöltött 14 napot házi elkülönítőben. A főpásztor erről maga számolt be a Romkat.ro katolikus hírportálon vasárnap közzétett videóüzenetében. Kovács (...) olvasd tovább
Újabb pontosításokat és intézkedéseket tettek közzé a kijárási tilalommal kapcsolatban. Ezt kell tudni a 4. katonai rendeletről, amely várhatóan hétfőtől(a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után) lép érvénybe: A 65 éven felüliek szükség esetén napközben bármikor elmehetnek orvoshoz, ha gyógykezelésre vagy orvosi (...) olvasd tovább
Elfogadta a banki törlesztőrészletek kifizetésének halasztását lehetővé tevő rendeletet csütörtöki ülésén a kormány. Az intézkedés a magánszemélyek és a vállalatok számára is lehetővé teszi, hogy amennyiben a koronavírus okozta helyzetben nehézséget okoz számukra a hiteltartozások törlesztőrészleteinek fizetése, akkor az adósok akár 9 hónapra kiterjedő halasztást kérjenek. A (...) olvasd tovább
A hatóságok arra készülnek, hogy a teljes fővárosi népességet leteszteljék a koronavírusra - írja a Digi24. Ezt megerősítette mind Victor Costache egészségügyi miniszter, mind Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere. A tervek szerint Bukarest csak a kezdet lesz, utána az ország összes nagyvárosa sorra kerül. Ezt már Nelu Tătaru, az (...) olvasd tovább
gyors hitel ajánlat ma Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)
gyors hitel ajánlat ma Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)
gyors hitel ajánlat ma Kölcsönt keres vállalkozása újraindításához, projekt megvalósításához vagy (...)
adj fel hirdetést