Növekedett a korrupcióellenes harcban részt vevő intézményekbe, a korrupcióellenes ügyészségbe (DNA) és a hírszerző szolgálatba (SRI) vetett bizalom - közölte az Adevarul egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, májusi hasonló felméréséhez képest a DNA másfél százalékkal, míg a - korrupciós ügyek leleplezésekben kulcsszerepet játszó - lehallgatásokat végző SRI egy százalékkal javított megítélésén: mindkét intézményben a megkérdezettek 49 százaléka bízik.
A lap ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a májusi európai parlamenti választásokat követően a román közélet elsősorban a korrupciós botrányoktól és nagy leleplezésektől volt hangos.
Az állami intézmények közül a hadseregnek van a legmagasabb, 67 százalékos bizalmi indexe Romániában, amelyet a bizalmi rangsorban a csendőrség követ 61 százalékkal. A legkevesebben a parlamentben (16 százalék) és a politikai pártokban (13 százalék) bíznak.
A nem állami intézmények közül az egyházban bíznak a legtöbben, ám ennek megítélése tavaly óta 69 százalékról 61-re romlott. A sajtó (36 százalék) és a civil szféra (28 százalék) a középmezőnyben helyezkednek el, míg a romániai felnőtt lakosság a szakszervezetekben (23 százalék) és a bankokban (16 százalék) bízik a legkevésbé. (mti)
IS IT POSSIBLE TO FIND AND RECOVER LOST BITCOIN? YES. CONTACT GEO COORDINATES RECOVERY HACKER IS IT POSSIBLE TO FIND AND RECOVER LOST BITCOIN? YES. CONTACT GEO COORDINATES RECOVERY HACKER In (...)
mihaelacourtir@gmail.com Szia Hölgyem és Uram!. Annak érdekében, hogy segítsek Önnek, 5.000€-tól (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek