Két napon belül döntés születik arról, hogy összehívják-e Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának ülését - mondta hétfőn az alakulat elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy a pártelnöki tisztséget szavazás útján kell megszerezni, nem lehet elorozni.
A parlament épületében nyilatkozó Dragnea rámutatott, nem kell tovább nyújtani az utóbbi időben a párton belül folytatott vitákat. Arra a kérdésre, hogy szerinte indokolt lenne-e az Országos Végrehajtó Bizottság összehívása, a pártelnök azt mondta, sok kollégájával tárgyalt már a témáról, hétfőn és kedden további egyeztetéseket folytat, és közösen döntenek majd az ügyben. Dragnea rámutatott, nem tudja, hogy valóban létezik-e egy levél, amelyben az alakulat több vezető tisztségviselője a pártelnökségről való lemondását kéri, de állítása szerint kollégáinak többsége azon az állásponton van, hogy "le kell zárni ezeket a vitákat". Azt is megkérdezték tőle az újságírók, hajlandó lenne-e visszalépni az elnökségtől, ha ezt kérik tőle. "Erről már sok szó esett a párton belül is, a kongresszuson is, a nagygyűlésen is, és a végrehajtó bizottsági üléseken is. Folyton előjön ez a téma, amely a párton kívülről eredeztethető. Engem az érdekel, hogy ültessük gyakorlatba a kormányprogramot, nem foglalkozom az ilyen-olyan szeszélyekkel, a Iohannis által kiszabott témákkal" - fogalmazott, hozzátéve, egyelőre nem kérték tőle, hogy mondjon le, de nem tartja kizártnak, hogy ez bekövetkezzen.
(transindex, agerpres)
Rychlá a spolehlivá nabídka půjčky MÁTE ZÁJEM O SOUKROMOU A NEBANKOVNÍ PŮJČKU Rychlá a spolehlivá nabídka (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek