Egységesítené a parlamenti és az önkormányzati választások időpontját Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a választottak mandátumát pedig négyről öt évre növelné.
Ezt a politikus vasárnap este, az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva jelentette ki. Indoklása szerint másképp ellehetetlenül a fenntartható fejlesztések megvalósítása. „Jelenleg abban a helyzetben vagyunk, hogy kétévenként választások vannak. Talán egyszer mind föleszmélünk, az egész politikai osztály, talán az elnök is egyetért, és módosíthatjuk az alkotmányt” – hangoztatta Dragnea, hozzátéve, ezáltal meghosszabbodna a parlamenti képviselők és szenátorok, valamint a helyi választott elöljárók mandátuma, hogy a választások egybeessenek az elnökválasztás időpontjával.
Dragnea azt is közölte, hogy a PSD várhatóan módosító indítványt is benyújt a kérdésben. „Mit tehet valaki komolyan és fenntartható eredménnyel, ha kétévente választások vannak” – tette fel a kérdést Dragnea.
A parlamenti, az önkormányzati és az államfőválasztás időpontjának egységesítéséről már korábban is esett szó, ugyanakkor 2012-ben a PSD még azon a véleményen volt, hogy az államfői mandátumot kellene négyévesre csökkenteni.
Mint ismeretes, jelenleg a helyi elöljárók és a honatyák mandátuma négyéves, az önkormányzati és a parlamenti választásokat pedig egyazon évben tartják, bár nem azonos időpontban. Az államfő mandátuma azonban 2004 óta öt évre szól.
krónika.ro
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek