Elfogadta kedd délután a parlament a 2021-es állami költségvetési törvényt. A parlament két házának együttes ülésén a jogszabály elfogadását 234 törvényhozó támogatta, 170 ellene szavazott. Egyetlen módosító indítványt sem fogadtak el, a plenáris a kormány által benyújtott formában szavazta meg az államháztartási törvényt.
Az elutasított módosítások között szerepel a Szociáldemokrata Párt (PSD) indítványa, miszerint 1,71 milliárd lejjel egészítsék ki a munkaügyi minisztérium költségvetését azért, hogy júliustól megemeljék a gyermeknevelési támogatást, és 200 millió lejt kapjon ugyancsak ez a minisztérium arra, hogy értékutalványokat adjon a születési arányszám növelése céljából.
Nem szavazták meg azt a szocialista kezdeményezést sem, hogy a közlekedési minisztérium költségvetését kiegészítsék 150 millió lejjel, amelyből biztosítsák az egyetemi hallgatók számára az ingyenes vasúti közlekedést.
Elvetették a Románok Egyesítéséért Szövetség (AUR) javaslatát is, amely 2,73 millió lejjel bővítette volna az ifjúsági és sportminisztérium büdzséjét, hogy abból ifjúsági tevékenységeket szervezzenek.
Nem támogatták az a javaslatot sem, amely szerint a mezőgazdasági minisztérium egymilliárd lejt kapott volna a természeti csapások okozta károk megtérítésére. A PSD emellett 1,91 milliárd lejjel egészítette volna ki a környezetvédelmi minisztérium költségvetését a gépkocsi és háztartási gépek roncsprogramjának folytatására.
Az AUR javasolta, hogy az oktatási minisztérium kapja meg a bruttó hazai termék (GDP) legalább 6%-át, és ebből jusson legkevesebb 1,24 millió lej a duális szakoktatás fejlesztésére.
A legtöbb módosítást - 2487-et - a fejlesztési minisztérium költségvetésére vonatkozóan fogalmazták meg, ezek az egyes települések beruházási és infrastrukturális célkitűzéseinek - víz, csatorna, utak aszfaltozása, gázhálózatok bővítése - finanszírozását tűzték ki célul, de ezeket is mind elutasították.
Az RMDSZ részéről felszólaló Miklós Zoltán, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja elmondta: serkentik az uniós pénzalapokból finanszírozható infrastrukturális beruházásokat, ezekhez a költségvetés biztosítja a szükséges előlegeket. Az RMDSZ a magyarok által lakott települések egészségügyi intézményeinek fejlesztését és a magyar vezetésű önkormányzatok projektjeinek finanszírozását is támogatta.
"Fontosnak tartottuk az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, ezért javaslatunkra a költségvetésbe jelentős kórházfejlesztések kerültek be azokban a városokban, ahol jelentős magyar közösségek élnek. Ezenkívül ipari parki fejlesztés szerepel a költségvetésben, ami RMDSZ javaslatra bekerült, illetve a repülőterek fejlesztése is javaslatunkra hangsúlyos szerepet kapott" - mondta a magyar közmédiának nyilatkozva Miklós Zoltán.
(maszol.ro)
KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
KÖNNYŰ HITELEKET KÍNÁLOK Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
HITELEKET NYÚJTOK Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek