Az RMDSZ hétfőn megkezdte az államelnöki választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor államelnök-jelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a szövetség szeptember 23-ig iktatja és adja le – jelentette be Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke.
"Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek" – hangsúlyozta a kampányfőnök, kiemelve: a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. "Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja" - mondta.
A főtitkár szerint Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri a magyar közösség értékeit és problémáit is. "A magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik és meghallgatják. A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel" – jelentette ki Kovács Péter.
A kampányfőnök tájékoztatása szerint országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.
(transindex)
CIOLEK Dobrý deň, nachádzate sa v zložitej finančnej situácii? Súrne potrebujete peniaze na (...)
Buy Adderall, Xanax and Oxycodone Buy Ketamine, Xanax and Oxycodone Online. Email: scottbenmyer@gmail.com Buying Ketamine online (...)
Emergency christmas loans Get the project funding or personal loan you need - whenever you need it! Loans ranging from (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek