Egy többsebességes Európa nem lenne jó megoldás, mert szélsőséges esetben akár az Európai Unió szakadásához is vezethet – foglalta össze Klaus Johannis államfő az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásán általa megfogalmazott üzenetet.
Az államfő elmondta, pénteken informális tárgyalásokat tartottak az Európai Tanács március 25-ei, római csúcstalálkozóján elfogadásra kerülő nyilatkozat első változatáról.
„Több elemző elvárásaival ellentétben nem az EU jövőjéről egyeztettünk, hanem a Rómában elfogadásra kerülő szövegről, amely az unió eddigi megvalósításait emeli ki, és egyfajta mérce lehet a jövőre nézve. Összességében pozitív nyilatkozatot szeretnénk látni, amely bátorságot adhat az Európai Unió fenntartására. Nem beszélhettünk a jövőbeni tervekről anélkül, hogy ne említsük meg, hogyan látjuk mi az Európai Unió jövőjét. Elmagyaráztam a kollégáimnak, hogy miért nem lenne jó megoldás a többsebességes Európa, ami szélsőséges helyzetben akár az unió szakadásához is vezethet" – idézte Johannist az Agerpres hírügynökség.
Az államelnök szerint az európai országok vezetői a következőkben is a római nyilatkozatról fognak tárgyalni, majd ezt követően kerül sor a Jean-Claude Juncker által bemutatott Fehér Könyv vitájára. „Egy, maximum két év alatt megpróbáljuk közösen körvonalazni az Európai Unió jövőjét" – mondta Johannis.
(krónika.ro)
richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)
richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? Szüksége van kölcsönre? Személyes kölcsön? Üzleti kölcsön? (...)
richardcosmos5@gmail.com Sürgős hitel ajánlat. Tanúsítvánnyal rendelkezünk a következő típusú kölcsönök (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek