noi
2025. szeptember 09., kedd Ádám napja
árfolyam:
1 euro = 5.0716 RON
1 dollár = 4.3253 RON
100 forint = 1.2902 RON

Kétszer több fiatal és nő az RMDSZ önkormányzati jelöltlistáján

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kedden hivatalosan is startol a választási időszak Romániában.


"Az újratervezés és a megújulás jegyében, a tervezettek szerint az önkormányzati választáson induló jelöltjeink egyharmada új ember, listánkon kétszer több fiatal és nő szerepel majd a négy évvel ezelőttiekhez képest" – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke annak kapcsán, hogy hivatalosan kedden, március 22-én, a választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésével megkezdődik a választási időszak. 

"A lehető legtöbb ember véleményét ki kell kérnünk, meg kell hallgatnunk meglátásaikat, erre fogunk törekedni az aláírásgyűjtés folyamán is, emellett fontos része tevékenységünknek ebben az időben az is, hogy beszámoljunk azokról az eredményekről, amelyeket sikerült kiharcolnunk önkormányzati, parlamenti és nemzetközi szinteken is" – fejtette ki.

Az ügyvezető elnök elmondta, a szövetség olyan jelölteket indít a választási megmérettetésen, akik a közösséget hitelesen képviselik, ezt szívügyüknek tekintik és konkrét, megvalósítható, eredményekre törekvő elképzeléseik vannak a jövőt illetően. 

"A tavalyi kongresszuson arról döntöttünk, hangsúlyosan támogatjuk fiataljainkat és nő kollegáinkat abban, hogy szerepet vállaljanak érdekképviseleti munkánkban. Az ők meglátásaik, ötleteik adnak új lendületet terveinknek. Az új arcok mellett persze szükség van azokra a személyekre is, akik az elmúlt négy évben az önkormányzatokban tudásukkal és tapasztalataikkal eredményesek tudtak lenni. Az önkormányzati választások küzdelmében is számítunk mindenkire, azokra is, akik sarkos nyilatkozataikról híresek, és azokra is, akik véleményével nem mindig értünk egyet, de akik kiállnak, képviselnek és kiharcolnak, győzelemre viszik a közösség ügyét" – hangsúlyozta Kovács Péter.

Az új választási törvény ütemterve szerint március 22-én kezdődik hivatalosan a választási időszak, május 6. a kampány kezdete, június 5. a választás napja. 


maszol.ro

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)

hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek