A nagyváradi önkormányzati képviselőtestület keddi ülésén némi vita után jóváhagyta a bihari megyeszékhely hídjainak elnevezését, így a főtéri híd a városalapító király, Szent László nevét viselheti majd.
A döntés nem volt egyhangú, a 23 jelenlévő tanácstagból a három szociáldemokrata párti (PSD) tanácsos tartózkodott. A határozatot még meg kell vizsgálnia a prefektusi hivatalnak, mely egyébként a nagyváradi hidak neve közül egyedül a Szent László nevet véleményezte negatívan, a Dacia, Decebal, Ovidiu Densuşianu, Carol I. (I. károly) és Constantin Prezan elnevezéseket jóváhagyta. -
A határozat kapcsán Ioan Bonchiş PSD-s tanácsos kifogásolta, hogy nem előzte meg szélesebb konzultáció a hidak elnevezését, lévén, hogy „érzékeny témáról” van szó. Azt mondta, nem vitatja sem Constantin Prezan, sem I. Károly érdemeit, de szerinte a Dragoş Vodă vagy akár a Velencei (Velenţa) híd elnevezés illőbb lett volna a városhoz. Az ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak, hogy a Ferdinánd (Bémer) és az Unirii (Szent Lászó) teret Szent László-híd kösse össze. Ilie Bolojan válaszában elmondta, hogy az I. Károly és Constatin Prezan marsall nevét még nem viseli közterület Váradon, noha ők a román történelem jeles személyiségei. „Nagyváradon két fontos közösség él, és mindkét közösség tagjainak meg kell találniuk a helyüket, akár a város közterületein is” -- mondta a polgármester.
maszol.ro
medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)
vitalitypharmacy72@gmail.com Do you suffer from chronic pain? Do you have trouble sleeping? Do you suffer from attention deficit (...)
CIOLEK Dobrý deň, nachádzate sa v zložitej finančnej situácii? Súrne potrebujete peniaze na (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek