A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az "óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt "óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett.
Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatokba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet. Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi zárógála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint "fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy "negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? - tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy "a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, romániai kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból. "Környezetünkben számtalan olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" - jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitógálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
(maszol.ro)
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
350 000 EUR ÉRTÉKŰ SÜRGŐS ADOMÁNYOZOK A nevem Aurora Moretti, olasz származású, és Franciaországban élek. Súlyos betegségben (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek