Megnyitják hétfőn a környezetkímélő járművek vásárlását támogató Roncsautó Plusz program újabb szakaszát.
A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) korábbi tájékoztatás szerint a magánszemélyek, a jogi személyek, a közigazgatási egységek és a közintézmények hétfőn 10 órától iratkozhatnak be a programba. A magánszemélyek a programban részt vevő márkaképviseleteknél tehetik ezt meg, a jogi személyeknek pedig az erre létrehozott platformon kell jelentkezniük. Ebben a szakaszban a magánszemélyek számára 100 millió lejt, a jogi személyek, önkormányzatok és közintézmények számára szintén 100 millió lejt különítettek el.
Előbbiek november 25-éig, utóbbiak szeptember 19-éig igényelhetik a támogatást – írja az Agerpres. A sikeresen pályázók egy használt gépkocsi leadásáért cserében értékjegyet kapnak egy új környezetkímélő jármű megvásárlásához. Legtöbb két használt gépkocsit lehet értékjegyekre váltani. Az állam 25 500 lejjel támogatja egy 100 százalékban elektromos vagy hidrogénmeghajtású új autó, és 13 ezer lejjel egy új hibrid meghajtású gépkocsi, illetve egy elektromos motorkerékpár beszerzését. Az utalványt legtöbb 70 000 euró értékű új környezetkímélő autó megvásárlására lehet fordítani. Az állami intézmények és a közigazgatási egységek 120 ezer lej támogatásra jogosultak, és nem kell régi autót leadniuk cserébe.
Forrás: kronikaonline.ro
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek