FF
2026. szeptember 06.,  Zakariás napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Novemberben érkeznek az első menekültek Romániába

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Románia novembertől fogadja az önként vállalt uniós kvótarendszer szerint elosztott első menekülteket.


Klaus Iohannis román államfő európai ügyekért felelős tanácsadója az Europa FM rádiónak adott interjúban arról beszélt, hogy Románia 1705 menekült befogadását vállalta uniós tagországokból. Közölte, Görögországból vagy Olaszországból érkeznek majd a menekültek.

Bukarest további 80 főt fogad be az Európai Unión kívüli menekülttáborokból. Érkezésük fokozatos lesz, a hatóságok ellenőrzik őket, és aki közülük nem kapja meg a menedékjogot, nem maradhat Romániában – mondta a tanácsadó.

Hozzátette: Románia azért ajánlott fel ekkora kvótát, mert ennyi hely van a menekültek befogadására alkalmas hat romániai regionális központban. Közölte, az unió menekültenként 6 ezer euró támogatást biztosít a befogadó államoknak.

Kifejtette, véleménye szerint Románia teljesen felkészületlen a migránsok integrálására. Szerinte a román döntéshozók még részlegesen sem fogják fel a probléma összetettségét.

„Eljött az ideje, hogy alapos megbeszélések legyenek szakértők között arról, hogy Románia miként tud felkészülni a probléma kezelésére" – mondta az elnöki tanácsadó. Hozzátette: naivitás azt gondolni, hogy egy nyitott Európában nem jönnek migránsok Romániába azért, mert alacsonyabb az életszínvonal, mint Nyugat-Európában.

Hozzátette: a szelektív bevándorlás-politikának a híve, vagyis Románia az egyre súlyosodó demográfiai helyzetének orvoslására olyan személyeket kellene fogadjon, akiket képes integrálni.

„Nem szabad hagyni, hogy csak úgy magától feltöltődjön a népességcsökkenés miatt keletkezett űr, mert a migránsok előbb vagy utóbb jönni fognak Romániába is" – mondta Leonard Orban.

MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Péter Károly 2015.09.02 12:10:12
Románia nagymestere az integrálásnak, az asszimilációnak. Hogy nincs felkészülve? Hát mikor is volt Románia felkészülve valamire? Soha, semmire. És mégis...


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Loan Offer Get the project funding or personal loan you need - whenever you need it! Loans from €10,000 up (...)

Személyi Kölcsön Magyarországon Üdvözlöm, magánhitelezoként több bankkal együttmuködve mindenféle hitelt kínálok 100 000 (...)

medspharmacy84@gmail.com We sell all kinds of drugs. I sell Hypnogen, Stilnox, Zolpidem and others. E-mail: (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek