Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni olyan körülmények között, amikor a tanulók nincsenek biztonságban az iskolákban – jelentette ki Klaus Johannis államfő pénteken, az iskolák közbiztonságának javítása érdekében összehívott tárcaközi tanácskozás megnyitóján.
A belügyi, oktatási és egészségügyi minisztérium, valamint a biztonsági szolgálatok vezetői előtt mondott beszédében Johannis elégedetlenül állapította meg: a középiskolát elvégzők fele nem tud leérettségizni, sokan már meg sem próbálják, de mivel szakmai képesítéssel sem rendelkeznek, érvényesülési esélyeik korlátozottak. Az államfő szerint az oktatási rendszer átfogó reformjára van szükség, de az általa meghirdetett Művelt Románia megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az iskolákban tanuló, illetve oktató négymillió ember legalább biztonságban legyen.
Johannis – aki politikai pályája előtt fizikatanár, majd tanfelügyelő volt – azt tapasztalta, hogy a hatóságok még csak reális adatokkal sem rendelkeznek az oktatási infrastruktúráról, az épületek állapotáról. Rámutatott: például az iskolák alig egyharmada rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, a közegészségügyi jóváhagyásokat pedig ellenőrzés nélkül – a valóságnak gyakran nem megfelelő –, egyszerű nyilatkozat alapján adják ki.
Meglátása szerint az utóbbi napok hírei is azt bizonyítják, hogy nincs megfelelő együttműködés a hatóságok között. Példaképpen az Argeş megyében leleplezett rabszolgatartó-hálózat esetét hozta fel, amelynek áldozatai között kiskorúak is voltak. Kifejezte reményét, hogy a felháborító ügyben hozott intézkedések világossá teszik: az ilyen esetek elfogadhatatlanok és nem maradnak büntetlenül.
A román államelnök egyúttal felhívást intézett a hatóságokhoz, hogy 2018-ig, amikor az ország a modern Románia – azaz Erdély és a Román Királyság egyesülését követelő gyulafehérvári román nemzetgyűlés – centenáriumát ünnepli, már ne létezzen egyetlen olyan iskola sem, amely ne rendelkezne a tanulók és a tanárok biztonságát szavatoló működési engedélyekkel.
kronika.ro
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek